Mustárgázzal töltött rakétákat lőtt ki az Iszlám Állam


-A A+

Mustárgázt vetettek be a szíriai hadsereg ellen az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái egy légi támaszpont elleni támadásuk során a szíriai Deir-ez-Zór tartományban - jelentette a szíriai állami média hétfő késő este.

Az IÁ a szíriai hadsereg egy légi támaszpontjára lőtt ki mustárgázzal töltött rakétákat. A bázison állomásozó katonák közül többen fulladoztak a támadás után.

Nem ez volt az első jelentés arról, hogy az Iszlám Állam vegyi fegyvereket használt. Az irkai kurd harcosok például februárban számoltak be arról, hogy a dzsihadista szervezet fegyveresei vegyszerrel, feltehetően klórgázzal töltött aknavetőgránátokat lőttek ki a kurd erőkre az észak-iraki Szindzsár város közelében.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) február elején megerősítette, hogy az IÁ tavaly augusztusban mustárgázt vetett be a kurd erők ellen.

Iraki biztonsági illetékesek szerint az IÁ határozott erőfeszítéseket tesz, hogy vegyi fegyvereket fejlesszen ki. Feltételezések szerint a dzsihadisták különleges egységet hoztak létre ebből a célból külföldi szakértők és olyan iraki tudósok részvételével, akik Szaddám Huszein idejében dolgoztak a diktátor vegyifegyver-programján.

Szíriában Bassár el-Aszad elnök rezsimjét érték kemény bírálatok a nemzetközi közösség részéről, mert egybehangzó jelentések szerint a kormány a szíriai konfliktus kezdetén vegyi fegyvereket vetett be saját népe ellen.

Szíria 2013-ban csatlakozott a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez, s bár hivatalosan a szíriai vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése 2014 nyarára megtörtént, megfigyelők szerint a damaszkuszi rezsim nem adta át az összes ilyen típusú fegyverét.








EZT OLVASTA MÁR?

X