Börtönbe zárhatják a török államfőt becsmérlő német műsorvezetőt
A németországi Mainz ügyészsége eljárást indított a ZDF neo közszolgálati csatorna heti szatirikus magazinműsorának vezetője ellen egy vers miatt, amelyben a műsorvezető durva szavakkal szidalmazta Recep Tayyip Erdogan török államfőt.
Jan Böhmermann a Neo Magazin Royale című szatirikus műsor március 30-i adásában olvasta fel a török államfő sértegetésével teletűzdelt versét, amelyet válasznak szánt arra, hogy az ankarai vezetés kifogásolta egy másik közszolgálati csatorna, az NDR extra3 című szatirikus műsorának Recep Tayyip Erdogant gúnyoló dalát.
A mainzi ügyészség szerint az alkotás a büntetőtörvénykönyv azon paragrafusába ütközhet, amely tiltja más országok intézményeinek és képviselőinek sértegetését.Ezért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az eljárást magánszemélyek panaszai nyomán indították el. A német kormány az extra3 szerkesztőinek alkotását a védelmébe vette és visszautasította a bírálatokat. Álláspontja szerint a török elnököt gúnyoló dal belefér a szólásszabadságba.
Jan Böhmermann versét azonban elítélte, és ezt Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatása alapján Angela Merkel kancellár személyesen is jelezte Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel a napokban más ügyben folytatott telefonbeszélgetésén. A kancellár kifejtette, hogy megítélése szerint a ZDF neo műsorvezetője szándékosan, súlyosan megsértette Recep Tayyip Erdogant, ami elfogadhatatlan. A ZDF neo még a kancellár állásfoglalása előtt eltávolította a műsorszámot az online műsortárából.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni