Sikeres volt az észak-koreai rakétakísérlet


-A A+

Dacolva a nemzetközi közösség figyelmeztetéseivel Észak-Korea útnak indította helyi idő szerint szerda reggel a műholdat szállító háromfokozatú rakétáját, és a kísérlet ezúttal feltehetően sikeres volt.

Japán és dél-koreai közlések szerint a hordozórakétát helyi idő szerint 9.49-kor bocsátották fel Észak-Korea északnyugati részén található rakétaindító terepről. A rakéta déli irányban haladva átrepült a Sárga-tenger és a Kelet-kínai-tenger, illetve az Okinawa-szigetek felett.

Japán és dél-koreai kormányilletékesek egybehangzó közlése szerint a rakéta nem tért le a kijelölt pályáról, mindhárom fokozata a tengerbe esett, és a kísérlet feltehetően sikeres volt. Az Unha-3 típusú rakéta mindhárom fokozata az észak-koreai hatóságok által korábban megjelölt térségben csapódott be. Az első a Sárga-tengerbe zuhant mintegy 200 kilométerre nyugatra Dél-Koreától, a második fokozat a Kelet-kínai-tengerbe esett délnyugatra Dél-Korea partjaitól, a harmadik a Csendes-óceánba, mintegy kétszáz kilométerre keletre a Fülöp-szigetektől.ap-south-korea-north-korea-rocket-launch-4 3 r560

A japán hadsereg nem adott parancsot a rakéta megsemmisítésére.

Mintegy másfél órával a felbocsátás után Phenjan közölte, hogy Föld körüli pályára állította első műholdját. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentésében megerősítette, hogy Észak-Korea szerda reggel felbocsátotta a tudományos műholdat szállító háromfokozatú rakétát. "A műhold a kijelölt Föld körüli pályára állt" - szólt a tájékoztató. A jelentés szerint a délutáni órákban külön műsort fognak sugározni a sikeres műholdfellövésről.

A korábbi, áprilisban végrehajtott észak-koreai műholdfelbocsátási kísérlet kudarcot vallott: a rakéta néhány perccel az indítás után darabokra hullott szét.

Japánban és Dél-Koreában is összehívták a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését. A tokiói kormány "mélységes sajnálatát" fejezte ki a rakétaindítás miatt, "megengedhetetlennek" nevezte, határozott tiltakozott, és az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének azonnali összehívását kérte. Követelte az Észak-Korea elleni szankciók kiterjesztését.

Határozottan elítélte a rakétaindítást Szöul és Manila is, amely sok más országhoz hasonlóan ballisztikus rakéta tesztelésének tartja a műholdfelbocsátásnak beállított kísérletet. Az dél-koreai kormány a nemzetbiztonsági tanács ülése után kiadott közleményében a vonatkozó BT-határozat megsértésének nevezte a rakétaindítást, amely fenyegeti a Koreai-félsziget és az egész világ békéjét. A dél-koreai hadsereg fokozott készültségben van, a hadihajók pedig keresik a tengerben a rakéta első fokozatát.

Suzan Rice, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete azzal fenyegetőzött, hogy "komoly következményei" lesznek a rakétakísérletnek.

Nyugati diplomáciai források szerint az Egyesült Államok is a BT összehívás kérte, és a testület helyi idő szerint szerda reggel összeül New Yorkban.

A szerdai rakétaindítás szemlátomást mindenki számára váratlan volt. Észak-Korea ugyanis hétfőn közölte, hogy hét nappal meghosszabbítja az eredetileg december 10-től december 22-ig tartó rakétaindítási időkeretet. Ráadásul műholdfelvételek alapján dél-koreai katonai források közölték, hogy a rakétát leszerelték a kilövőállásról.

Japán és dél-koreai katonai források korábbi közlései szerint az Unha-3 rakéta hatótávolsága a 10 ezer kilométert is meghaladhatja. A rakéta képes lenne elérni az Egyesült Államok nyugati partját, egyebek között Los Angeles városát is. Phenjan októberben jelentette be, hogy az Egyesült Államok nyugati partját elérő rakétákkal rendelkezik, ezt azonban amerikai szakértők vitatták.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X