Kiutasítottak Olaszországból egy marokkóit, aki olaszokat akart lefejezni


-A A+

Szélsőséges vallási és politikai nézetei miatt utasítottak ki egy Olaszországban élő marokkói állampolgárt, aki az Iszlám Államhoz (IÁ) közel állónak vallotta magát és le akarta vágni olaszok fejét - jelentette be Angelino Alfano belügyminiszter pénteken.

A 32 éves marokkói férfi 2013-ban érkezett Olaszországba, s tartózkodási engedéllyel a déli Potenza városában élt. A hatóságok azért figyeltek fel rá, mert néhány hónappal ezelőtt rátámadt egy fiatalkorú személyre. A vele szemben lefolytatott vizsgálat során kiderült, hogy a marokkói férfi szélsőséges nézeteket vall. Ő maga is azt mondta az olasz csendőröknek, hogy az Iszlám Állam támogatója, és le akarja fejezni az olaszokat. A férfit azonnali hatállyal kiutasították Olaszországból, és visszatoloncolták Marokkóba.

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadás nyomán Olaszországban életbe léptetett biztonsági intézkedések értelmében a belügyminiszter elrendelheti a terrorizmussal vagy ennek pártolásával gyanúsított emberek azonnali kiutasítását, mindenféle bírósági eljárás nélkül. Angelino Alfano tavaly óta 77 ember kiutasítását rendelte el.








EZT OLVASTA MÁR?

X