Gyerekeket molesztálhatott egy befolyásos amerikai politikus


-A A+

Pénteken robbant a bomba, szombatra további részletek is kiderültek, újabb áldozatok is jelentkeztek Dennis Haster volt képviselőházi elnök szexuális zaklatási botrányában. A sokáig befolyásos republikánus politikus kisfiúkat molesztált és félrevezette a hatóságokat.

Dennis Hastert tavaly májusban fogták perbe, eredetileg azért, mert megsértette a banktörvényeket, és zsarolásról szóló hamis állításokkal félrevezette a Szövetségi Nyomozó Irodát, az FBI-t, hogy elterelje a figyelmet tetteiről. Hastert a banktörvények megsértésében való bűnösségét elismerte.

Az ügy mostanáig csendben zajlott, a nyilvánosság elé akkor került, amikor kiderült, hogy Hastert nemcsak hazudott a banki alkalmazottaknak, hanem azért utalt át 2010-ben több részletben is három és félmillió dollárt, hogy megvásárolja egyik egykori áldozata hallgatását. Ezt az átutalást az FBI-nak - amely minden, százezer dolláron felüli átutalást automatikusan vizsgál - azzal magyarázta, hogy megzsarolták őt.

Évtizedeken keresztül sikerült lepleznie szexuális visszaéléseit, vádaskodásnak és zsarolásnak beállítva eltussolnia az időről-időre napvilágra került gyanús ügyeket. Hastert kiskorú fiúgyermekeket zaklatott szexuálisan, ám befolyásos politikusként mindig inkább neki hittek, mint az áldozatoknak.

Az ügyészek szerint két diákját megerőszakolta

Péntek esti beadványukban a vádhatóság képviselői először erősítették meg, hogy Hastert valóban három és félmillió dollárt fizetett egyik egykori áldozatának - aki a bűncselekmény idején mindössze tizennégy éves volt -, szombaton pedig az ügyészek arról tájékoztattak, hogy a politikus újabb öt áldozata, öt volt diákja jelentkezett.

Az ügyészségi tájékoztatóból kiderült, hogy Hastert akkor is változatlanul zaklatott gyermekeket és fiatal férfiakat, amikor már politikusként tevékenykedett. Az ügyészségi jelentés szerint Hastert simogatta, fogdosta a gyermekeket, egyiküket orális szexre kényszerítette, két diákját pedig megerőszakolta.

A most 74 éves republikánus politikus Illinois állam egyik kisvárosában, a Chicago melletti Yorkville-ben volt középiskolai tanár és birkózóedző, s pályája onnan ívelt töretlenül Illinois állam képviselőházáig, majd a  washingtoni kongresszus alsóházának elnöki székéig. 1999 és 2007 között volt a képviselőház elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X