Üres székek vették át az EP-ben az idei Szaharov-díjakat


-A A+

Átadták szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az idei Szaharov-díjat, amelyet a két kitüntetett iráni értelmiségi távollétében Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni jogász és Costa-Gavras francia filmrendező vett át.szaharov

A két kitüntetett Naszrin Szotudeh bebörtönzött iráni ügyvéd és emberi jogi aktivista, aki más ellenzéki aktivistákat és halálra ítélt fiatalkorúakat képviselt és Dzsafar Panahi iráni filmrendező és forgatókönyvíró, aki filmjeiben humanista szempontból igyekszik bemutatni az irániak életét, nem ritkán a gyerekek, a szegények és a nők nehéz helyzetét állítva a középpontba. Egyikük sem tudott Strasbourgba utazni, hogy átvegye a díjat. Naszrin Szotudeh börtönben van, az EP közleménye szerint egészségi állapota megromlott, mert december elejéig hét héten át tartó éhségsztrájkot folytatott, amellyel csak akkor hagyott fel, amikor a hatóságok engedélyezték lánya számára, hogy elhagyja Iránt. A szintén elítélt Dzsafar Panahi még nem kezdte meg hatéves börtönbüntetését, de a hatóságok nem engedélyezték számára az ország elhagyását - tudatta az EP sajtószolgálata.

Szotudeh helyett Sirin Ebadi, a 2003-as Nobel-békedíj kitüntetettje vette át a díjat, aki beszédében az igazságszolgáltatás függetlenségének fontosságát hangsúlyozta.

"Csak egy álmom van, hogy hazámban is létrejön az igazságosság, mégpedig az igazságszolgáltatás függetlenségének formájában. Minden kormánynak tudnia kell, hogy létét csak úgy tarthatja fenn, ha minden egyén jogát tiszteletben tartja" - mondta a kitüntetett nevében Sirin Ebadi.

Dzsafar Panahi nevében, akinek a lánya, Szolmaz is ott volt a strasbourgi plenáris ülésen, Costa-Gavras görög származású francia filmrendező vette át a Szaharov-díjat.

"Az a kérdés, miért lesznek a nagy és hatalmas kormányok napról napra intoleránsabbak. A történelem olyan kevesek története, akik sokak életét teszik nyomorúságossá a legelfogadhatatlanabb indokokkal: nemi alapon, nyelvi különbségek miatt, vallási hovatartozás vagy politikai nézetek ürügyén" - hangoztatta a filmrendező az EP-ben.

A Szaharov-díjat az Európai Parlament 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítéli oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, és nagy áldozatokat vállal a gondolatszabadságért, az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.

"Mi itt az Európai Parlamentben teljes mellszélességgel kiállunk amellett, hogy a két kitüntetett szabadságért és igazságért kiált Iránban. Tisztelgünk e két ember előtt, akik kiállnak egy jobb Iránért" - hangsúlyozta Martin Schulz. Az EP német szociáldemokrata elnöke felszólította az iráni hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon a bebörtönzött Naszrin Szotudeh-t.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X