„Fehér lovaggal” ütné ki saját pártja a nyeregből Donald Trumpot?


-A A+

Az Egyesült Államokban az elnökjelölt-állító konvenció évtizedek óta érvényben lévő szabályainak újraírását fontolgatják republikánus vezetők. A cél: Donald Trump elnökjelöltségének megakadályozása.

Az új - és egyelőre még csak tervezett - szabályok sokkal több hatalmat adnának az egyéni küldötteknek, lényegében nem kötné őket a megválasztásukkor kapott mandátum. Ezzel drámaian megváltoznának a hatalmi viszonyok a nyáron Clevelandben tartandó országos konvención, s teljesen új módon választanák meg a párt elnökjelöltjét. A Politico című lap értesülései szerint ezzel lehetővé válna, hogy a párt vezető személyiségei úgynevezett "fehér lovagot" válasszanak elnökjelöltnek, vagyis olyan politikust, aki az előválasztási folyamatban nem is vett részt.

Az elképzelés Solomon Yue oregoni republikánus politikustól származik, aki a párt országos vezető testületében a belső szabályozással foglalkozó bizottság tagja. Az ötlet fogadtatása azonban párton belül sem egyöntetű: sokan tartanak attól, hogy a konvención káosz alakul ki, s vannak, akik szerint ez csalásra is alkalmat adhat. A Republikánus Országos Bizottság (a párt vezető szerve) tisztségviselői szerint Yue javaslatáról a napokban döntenek, de mindenképpen tüzetesen megvizsgálják.

Az elmúlt napokban egyébként Donald Trump - aki a pénteki felmérések tanúsága szerint tovább növelte előnyét republikánus riválisai előtt New York államban - intenzív kampányt indított a republikánus pártvezetés ellen, azt állítva, hogy a színfalak mögött mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák az elnökjelöltségét. Csütörtökön este, a The Wall Street Journal internetes oldalán jelent meg véleménycikke, amelynek első mondata így hangzik: "Április 9-én szombaton Coloradóban 'választás' volt, választók nélkül". Trump amellett érvelt, hogy az elnökjelölt-állító konvencióra küldött delegátusok kiválasztásának és elosztásának folyamata megbundázott, és lényegében ilyen maga az egész előválasztási rendszer.

A Republikánus Párt válaszként már péntek reggel közleményt adott ki, amelyben megvédi a republikánus előválasztási rendszert, amelynek szabályai - emlékeztet rá a jegyzék - már tavaly október óta ismertek és mindenki számára rendelkezésre állnak. Reince Priebus, a Republikánus Országos Bizottság elnöke az NBC televízió péntek reggeli műsorában szintén arról beszélt, hogy Trump állításai megalapozatlanok, az előválasztási rendszer már régóta ilyen, sőt, felhívta a figyelmet, hogy már Lincoln elnököt is ilyen rendszer szerint választották meg. Trump kampánymenedzsere, Crey Lewandowski pénteken a CNN hírtelevízióban fejtette ki, hogy az elnökjelölt-aspiráns ugyan nem tartja jónak ezt a választási rendszert, de nem kíván e rendszeren kívül fellépni, vagyis nem kíván harmadik párt jelöltjeként indulni a novemberi elnökválasztáson.

Donald Trump ugyan változatlanul vezet az elnökjelöltségért folyó küzdelemben - eddig 743 küldöttet sikerült maga mellé állítania, míg vetélytársát, Ted Cruz texasi szenátort 545 delegátus támogatja -, ám egyre több szó esik arról, hogy a New York-i milliárdosnak a hátralévő előválasztásokon nem sikerül megnyernie az automatikus elnökjelöltséghez szükséges legalább 1237 delegátust.

Csütörtökön este, a Republikánus Párt gálaestjén New Yorkban több százan tüntettek Donald Trump ellen. Egy tucat protestálót le is tartóztattak.








EZT OLVASTA MÁR?

X