Levegőbe emelkedett a japán szupervadászgép
Kísérleti átrepülésen próbálták ki a távol-keleti szigetország első saját fejlesztésű lopakodó vadászrepülőgépét. A tervek szerint 12 év múlva állhatnak hadrendbe, és válthatják le az F-2-es típusjelzésű hazai vadászrepülőgépet.
Az X-2-nek elnevezett repülőt a védelmi tárca megrendelésére japán cégekből álló konzorcium gyártotta a Mitsubishi Heavy Industries irányításával. A gép Nagoja repteréről a szomszédos Gifu prefektúrában található katonai bázisra repült át.
A repülő 14,2 méter hosszú, 4,5 méter magas, szárnyfesztávolsága pedig 9,1 méter. A kifejlesztésére irányuló projekt 2009-ben kezdődött, körülbelül 40 milliárd jenes költségvetéssel.
Japán a felderítő képességeit szeretné javítani a radarok számára láthatatlan repülőgépek kifejlesztésével. A tokiói védelmi tárca a prototípussal folytatott kísérletek alapján 2018-ban dönt majd arról, hogy egyedül vagy más országok bevonásával folytassa a lopakodó vadászrepülőgép fejlesztését.
Az újgenerációs japán lopakodó vadászgépek a tervek szerint 2028-ban válthatják le a légierőnél 2000 óta szolgáló Mitsubishi F-2 típusú repülőket. Ez utóbbiakat Japán és az Egyesült Államok fejlesztette közösen az amerikai F-16-os harci gép mintájára.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni