Fellebbez a norvég állam a Breivik-ítélet miatt


-A A+

A norvég állam nem ért egyet azzal, hogy Andreas Behring Breivik börtönkörülményei sértenék a tömeggyilkos emberi jogait, és fellebbezést nyújtanak be – közölte Anders Anundsen igazságügyi miniszter.

Egy oslói kerületi bíróság ítélte meg úgy április 20-án, hogy jogellenesen tartják a 77 embert megölő náci tömeggyilkost magánzárkában, és azt is kifogásolták, hogy Breiviket rendszeresen levetkőztetik és megmotozzák, valamint sokszor előfordul, hogy óránként felébresztik a börtönőrök.

Az állam álláspontja szerint azonban Breivik nincs kitéve olyan embertelen vagy megszégyenítő bánásmódnak, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközne, ezért szeretnék elérni az első fokú ítélet megváltoztatását. 








EZT OLVASTA MÁR?

X