Megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét


-A A+

A libanoni hadsereg megölte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szervezet egyik vezetőjét csütörtökön a szomszédos Szíriával határos, hegyvidéki területen végrehajtott katonai műveletben - közölte a libanoni állami hírügynökség és egy biztonsági forrás.

Az akcióban meghalt férfi Nájif as-Saalán az Iszlám Állam térségbeli vezetője, aki Abu Fauz néven is ismert volt. Az összecsapásban meghalt Saalán egyik testőre, míg egy másikat őrizetbe vettek.

A hadsereg Libanon északi részén, Arszál térségében hajtotta végre az akciót. A települést még 2014-ben rohanták le a fegyveresek, mielőtt visszavonultak a hegyekbe a kormányhadsereg elől.

Az Iszlám Állam és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető an-Núszra Front fegyveresei közötti harcok gyakran csapnak át a Szíriával határos, észak-libanoni hegyvidéki térségre.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X