Indianában utolsó kártyájukat játsszák ki Donald Trump ellenfelei


-A A+

Indiana szövetségi államban tartják kedden az előválasztásokat a republikánus és a demokrata pártiak egyaránt. A republikánusoknál a "mindenkit, csak Trumpot nem" tábor hívei számára ez lesz az utolsó esély.

A Demokrata Pártban gyakorlatilag már eldőlt a várható elnökjelölt személye, bár Bernie Sanders vermonti szenátor hétfőn még megpendítette a nyílt versenyes elnökjelölő konvenció esélyét, ennek megvalósulására kevesen számítanak. Szinte mindenki a republikánusok indianai szereplésére figyel: az államban ugyan nem sok delegátusról döntenek, de a pártelit által jobbára - jobb híján - támogatott Ted Cruz texasi szenátornak ez az utolsó esélye, hogy "megállítsa" a New York-i ingatlanmágnást, Donald Trumpot, hogy megkaparintsa a párt elnökjelöltségét. 

Indianában a republikánus előválasztásokon 57 delegátusról döntenek, s az állam választási rendszere nem arányos, hanem a "győztes mindent visz" elv szerinti, azaz az összes delegátust a győztes nyeri el. A három republikánus elnökjelölt-aspiráns közül Donald Trump a legnépszerűbb az összes közvélemény-kutatási eredmény szerint: az NBC televízió és a Wall Street Journal című lap legújabb, hétfői felmérése szerint a New York-i milliárdos 15 ponttal vezet két vetélytársa, Ted Cruz texasi szenátor és John Kasich ohiói kormányzó előtt.

Az ohiói kormányzónak számszerűleg immár semmi esélye arra, hogy a párt elnökjelöltje legyen, de Ted Cruzban még bíznak Trump jelölésének ellenzői. A texasi szenátor azonban - sokak meglepetésére - nem szerepel jól Indianában sem. Még az sem segít neki, hogy az állam kormányzója, Mike Pence őt biztosította támogatásáról. Ted Cruz hétfőn, egy indianai kisvárosban, Osceolában, riportereknek nyilatkozva utalt arra, hogy esetleg kiszáll a versenyből. "Versenyben vagyok addig, amíg járható az út a győzelemig" - fogalmazott a szenátor a kampánykörúton. 

Ted Cruznak hétfőn kétszer is kínos pillanatokat kellett átélnie. Először a felesége, Heidi Cruz azt találta mondani, hogy a férje "bevándorló", ezt a kampánystáb - nyelvbotlásnak minősítve - rögtön orvosolta, aztán pedig Marion városkában az egyik kampánygyűlésen magát Cruzt provokálták Trump hívei, s amikor Cruz megkérdezte tőlük, hogy mit szeretnek Donald Trumpban, valaki odakiáltott neki: "mindent!". A texasi politikus képtelen volt replikázni. 

Donald Trump megállíthatatlannak tűnik: a múlt héten öt keleti parti államból ötben ő nyert, s ha kedden Indianában is övé a diadal, akkor párton belüli ellenzői nemigen bízhatnak abban, hogy az jelöltállító kongresszuson nyílt verseny lesz. A milliárdos valószínűleg érzi, hogy ismét ő győz, Terre Haute városban ugyanis arról beszélt, hogy immár nem is az előválasztásokra, hanem a novemberi elnökválasztásra összpontosítja minden erejét.

Közben a The Washington Times című napilap hétvégi száma arról számolt be, hogy a republikánus kongresszusi képviselők és szenátorok körében egyre többen állnak Donald Trump mellé.








EZT OLVASTA MÁR?

X