Biró Rozália: tovább kell fejleszteni a nők érvényesülési esélyeit az élet minden területén


-A A+

Biró Rozália szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke képviselte a romániai magyar nőket a Jordániában megtartott Nők a politikában: Gyorsabban előre című nemzetközi fórumon.

A Jordániában zajló konferencián 81 országból több mint 300 szenátornő és képviselő asszony vett részt, akik olyan kérdésekről tárgyaltak, mint a nők szerepének erősítése a politikai döntéshozatalban, szám szerinti növelésük a politikai pártok listáján, szerepük a konfliktushelyzetek rendezésében, a migráns-krízis kezelésében, a politikai életben való aktívabb részvételük ösztönzése regionális hálózatok kialakítása által, illetve a nőket érintő politikai erőszak jelensége.

„Az eseményen volt és jelenlegi államelnöknők, miniszterelnök asszonyok és miniszterek előadásai, illetve az ezeket követő kerekasztal-beszélgetések során különböző politikai erőviszonyokkal bíró helyzeteket elemezhettünk ki. Megállapítható, hogy azokban az országokban, ahol komoly konfliktushelyzetek alakultak ki, gazdasági, társadalmi feszültségek nehezítik a lakosság életét, a közösség megértette és átlátta a női vezetők szükségességét. Koszovón kívül Ruandát, Litvániát, Mexikót és a Skandináv országokat említették követendő példákként, ahol a nőknek a politikai döntéshozatalban való részvételi aránya eléri, és helyenként meg is haladja az 50 százalékot. Ahhoz azonban, hogy a nő politikusok vezetői tevékenysége értékelhető és elismerhető lehessen, a tapasztalat azt mutatja, hogy szükség van egy legalább 30 százalékos női képviseletre, mely lehetővé teszi, hogy a politikai életben érezhető legyen a változás egy emberközpontúbb, tanulásra és egyenlőségre épülő társadalom kiépítésére” – összegezte a két napos konferencia információit Biró Rozália. Elmondta, sem nemzetközi szinten, sem pedig európai vonatkozásban már nem a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőségről, hanem egyenlőségről, és annak megvalósításáról beszélünk, melyhez országokat, kontinenseket átfogó hálózatok kiépítésére van szükség. „A nők és férfiak közötti, az élet minden területére kiterjedő egyenlőségi elv csakis így valósulhat meg” – tette hozzá a szenátorasszony.

Elmondta, a romániai parlamenti delegáció javaslatot tett egy Nők nemzetközi fóruma a békéért és a biztonságért tematikájú konferencia megszervezésére, hiszen nemzetközi szinten is elsősorban a nő politikusok foglalkoznak az emberi jogok tiszteletben tartásával, a diszkrimináció megszüntetésének, a szegénység felszámolásának, az oktatás és egészségügy finanszírozásának kérdésköreivel. „A hazai realitásból kiindulva, feladatunk továbbfejleszteni a nők érvényesülési esélyeit, a döntéshozatalban való részvételük növelését támogató hálózatokat, mozgalmakat kiterjeszteni, az egyenlőségre fókuszáló közösségi párbeszédnek nyilvánosságot teremteni, elismert nő vezetőinket és valamennyi nőtársunkat céljaikban bátorítani” – hangsúlyozta az RMDSZ Nőszervezetének elnöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X