Könnygázzal oszlatták a brazil rendőrök az államfő híveit


-A A+

Összecsaptak a rendőrökkel Brazíliában az államfőt támogató tüntetők. Az ország több városában is voltak megmozdulások, miközben a parlamentben Dilma Rouseff elmozdításáról vitáznak.

Összecsaptak a Dilma Rouseff államfőt támogató tüntetők a rendőrökkel szerdán a brazil fővárosban, a parlament épületénél. A Globo című helyi lap internetes oldalán arról számolt be, hogy a rendőrök könnygázt vetettek be a megmozdulás résztvevői ellen. Egy tüntető rosszul lett, őt kórházba szállították.

A rendőrség tájékoztatása szerint azt követően született döntés a tiltakozás feloszlatására, hogya tömegből üvegpalackokkal és más tárgyakkal kezdték dobálni a rendfenntartókat.A megmozdulás résztvevői azt követelték, hogy állítsák le azt a jogi eljárást, amelynek végső célja Dilma Rousseff államfő eltávolítása a hivatalából.

Brazíliavároson kívül tiltakozások voltak Rio de Janeiróban és Sao Paulóban, ahol az elnök maradását, illetve eltávolítását követelők egymással is többször összecsaptak.

A brazil parlament felsőházában már több órája tart a vita arról, hogy elindítsák-e a jogi eljárást Dilma Rousseff elmozdítására. A vitában mind a 81 szenátornak joga van tízperces felszólalásra. Ha a 81-ből legalább 41-en megszavazzák az ellenzéki indítványt,Rousseffet 180 napra félreállítják,és ezalatt az idő alatt hozzák meg a parlamentben a végső döntést.

A szenátorok többsége korábban már jelezte, hogy támogatja a Rousseff elleni törvényszéki vizsgálatok megindítását a költségvetési törvény megsértésének, azon belül is az államháztartási mérleg kozmetikázásának gyanúja miatt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X