Putyin szóvivője: Oroszországot fenyegeti a Romániába telepített rakétapajzs


-A A+

Fenyegetést jelent Oroszország biztonságára az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített elemeinek üzembe helyezése – jelentette ki csütörtökön az orosz elnöki szóvivő.

„Kezdettől fogva mondjuk (…), a szakértők úgy vélik, és nekünk is meggyőződésünk, hogy a rakétavédelmi rendszer telepítése önmagában fenyegetést jelent az Oroszországi Föderáció biztonságára” – hangsúlyozta Dmitrij Peszkov, aki azután nyilatkozott újságíróknak, hogy a deveselui katonai támaszponton ünnepélyes keretek között felavatták a NATO európai szövetségeseinek védelmét szolgáló rakétapajzs romániai létesítményeit.

A rendezvényen részt vett és beszédet mondott mások mellett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Robert Work amerikai helyettes védelmi miniszter és Dacian Cioloș román miniszterelnök is. Stoltenberg történelmi pillanatnak nevezte a romániai támaszpont üzembe helyezését.

„Hadd emlékeztessem önöket, hogy maga az elnök (Vlagyimir Putyin) számos alkalommal kérdezte, ki ellen üzemel majd ez a rendszer? Iránnal kapcsolatban a helyzet drasztikusan megváltozott, de a kérdés aktuális maradt ” – mondta Peszkov a tavaly nyáron Teheránnal megkötött nukleáris megállapodásra utalva. Az orosz elnöki szóvivő közölte azt is: Moszkva intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy szavatolja a szükséges szintű biztonságot.

A 2010-ben indított vitatott projekt Washington szerint az Iránnal és Észak-Koreával szembeni védelmet szolgálja, Moszkva azonban úgy véli, hogy nukleáris elrettentő ereje ellen irányul a rendszer. A csaknem 170 hektáron elterülő, 800 millió dolláros költséggel megvalósult dél-romániai támaszpontra egyebek mellett ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas 44 elfogórakétát telepítettek.

Az orosz külügyminisztérium szerdai állásfoglalásában leszögezte: a lépés megsérti a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről szóló szerződést.








EZT OLVASTA MÁR?

X