Éhségsztrájkba kezdtek a menekültek Düsseldorfban


-A A+

A menedékkérők azért kezdtek éhségsztrájkba, mert sátraikban elviselhetetlen, majd 40 fokos hőség uralkodik, és az átmeneti szállásokban a patkányok is megjelentek.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi fővárosban tiltakozó menekültek nagyméretű, felfújható sátorban laknak, amelyben az utóbbi napok szokatlanul meleg időjárása miatt csaknem 40 fokos hőség van. A WDR regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a lakók egerek és patkányok jelenlétére is panaszkodnak.

A fenntartó városi önkormányzat szerint egy ideig még biztosan szükség lesz az ilyen sátrakra, mert a tartományi fenntartású befogadóállomásokon ugyan vannak szabad helyek, de nemigen halad az egyeztetés a menedékkérők átköltöztetéséről.

Rheinische Post című düsseldorfi lap azt írta, hogy a sátrakat egy berlini cég gyártja, amelynek ügyvezetője szerint az építmények nyári időjárásban úgy viselkednek, mint egy melegház, például 27 Celsius fokos külső hőmérséklet mellett bent 33 fok lehet. 

A hőséget légkondicionáló berendezéssel és hővédő fóliával próbálják enyhíteni, ennek költségeit a cég fedezi. Az cégt ügyvezetője elmondta, hogy a helyzet nekik is új, mert meleg időjárásban még soha nem használták sátraikat emberek elszállásolására. Korábban hajléktalanoknak béreltek tőlük sátrakat, de csak télen.








EZT OLVASTA MÁR?

X