Férjének is szerepet adna Hillary Clinton


-A A+

Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését. A demokraták várható elnökjelöltje erről Kentuckyban beszélt egy kampányrendezvényen. Ebben a középnyugati szövetségi államban, illetve Oregonban kedden lesznek az előválasztások.

A politikus szerint Bill Clinton feladata lenne "az amerikai gazdaság újraélesztése". "Bill tudja, hogy mit kell csinálni, különösen az olyan vidékeken, ahol szénbányászatból élnek, vagy amelyek kimaradtak a fejlődésből az elmúlt években" - fogalmazott Hillary Clinton, aki a múlt héten a szénbányászatból élő és a szénbányák bezárásával küszködő Nyugat-Virginiában szenvedett nagy arányú vereséget vetélytársától, Bernie Sanders vermonti szenátortól.

Clinton vasárnap Kentucky több városában is kampányolt, és immár másodszor említette, hogy férjének, Bill Clinton volt elnöknek "elő kellene bújnia a visszavonultságából".

Bányászok ellen, majd bányászok mellett

Louisville-ben tartott kampánygyűlésén hosszasan méltatta Bill Clinton elnöksége sikeresnek elkönyvelt gazdaságpolitikáját, s hangsúlyozta, hogy ő maga támogatja a kétkezi munkásokat, köztük a szénbányászokat is. Kentuckyban ugyanis - Nyugat-Virginiához hasonlóan - nagy lélekszámú bányászközösségek élnek.

Az idén márciusban Clinton még azt fejtegette egy rendezvényen, hogy amennyiben ő lesz az Egyesült Államok elnöke, bezáratja a szénbányákat. A múlt héten Nyugat-Virginiában - valószínűleg éppen ezért - tüntetők tömege fogadta őt, s a protestálók azt skandálták: "Hillary, menj haza!". Clinton most Kentuckyban már azt mondta, kötelességének érzi a bányászok ügyének felkarolását.








EZT OLVASTA MÁR?

X