Földcsuszamlásban eltűnt családok százait keresik Srí Lankán


-A A+

Mintegy kétszáz, földcsuszamlásban eltűnt családot keresnek a mentőalakulatok három településen Srí Lanka középső részén. Száznyolcvan ember biztosan túlélte a természeti katasztrófát, míg tizenhatnak a holttestét már megtalálták.

Dzsajanat Dzsajavera dandártábornok, a hadsereg szóvivője elmondta, hogy a sárfolyam kedden este söpört végig Kegalle körzetében. Száznyolcvan ember túlélte a természeti katasztrófát, míg tizenhatnak a holttestét már megtalálták. A helyi vöröskereszt azt közölte, hogy legalább kétszáz család tűnt el három településen a fővárostól, Colombótól 72 kilométerre északra.

Dzsajavera tájékoztatása szerint 300 katonát vezényeltek az eltűntek keresésére. A köd és a kimaradozó áramszolgáltatás akadályozza a mentési munkálatokat.

A Rupavihin állami műsorsugárzó által közölt videofelvételeken az volt látható, hogy a lakóépületeket hatalmas földkupacok borították el, miközben a hegycsúcsról sárfolyam zúdult a völgybe. A helybeliek elmondták, hogy 66 házat temetett be, illetve rombolt le a sárfolyam.

A szerencsétlenség túlélőit a közeli iskolában és egy buddhista templomban helyezték el - közölte egy kormányzati tisztviselő.

Az indiai-óceáni szigetországban a katasztrófavédelmi hatóságok szerint összesen már csaknem 50 halálos áldozata van a négy napja tartó heves esőzéseknek. Szerdán az ország több részén zárva tartottak az iskolák a rossz időjárás miatt, amely már több mint 130 ezer embert kényszerített lakhelye elhagyására.

Az esőzések okozta árvizek miatti tömeges kitelepítés megszokott dolog a monszunéghajlatú, mindössze 65 ezer négyzetkilométernyi, közel 20 millió lakosú dél-ázsiai országban. A meteorológiai előrejelzések szerint a térségben újabb esők várhatók, míg a tengeren vihar.







EZT OLVASTA MÁR?

X