Nem a lezuhant egyiptomi gép roncsait találták meg
Nem a csütörtökön eltűnt egyiptomi utasszállítóból származnak azok a tárgyak, amelyeket a Földközi-tengeren találtak aznap Kárpáthosz szigetétől mintegy 370 kilométerre délre.
A görög média csütörtökön jelentette a hadsereg egyik tisztségviselőjére hivatkozva, hogy két mentőmellényt és műanyagdarabokat találtak ott. Ahmed Adel, az eltűnt gépet működtető EgyptAir légitársaság alelnöke közölte a CNN hírtelevízióval, hogy ezek a tárgyak nem az eltűnt gépről valók, a kutatás és a mentés folytatódik. Ugyanezt mondta Atanassziosz Binisz, a görög repülésbiztonsági és légibalesetek felderítésével foglalkozó hivatal vezetője is az ERT televíziónak nyilatkozva.
A C-130-as görög katonai csapatszállító repülőgép tovább folytatja a kutatást a roncsok után, de visszahívták a becsapódás valószínű helyszínére vezényelt görög fregattot. Egyiptomi hajók és repülőgépek is keresik a gép roncsait.
Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel – 56 utassal és tízfős személyzettel – a fedélzetén csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőkről. Az utasok zöme egyiptomi és francia volt.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget. Az egyiptomi légi közlekedési miniszter a szerencsétlenséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, azt sem, hogy terrortámadás történt. Seríf Fathi egyiptomi miniszterelnök kairói sajtótájékoztatóján kijelentette: nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gépet terrortámadás érte, mint hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.
- 33110 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33112 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33112 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33113 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33115 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33115 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni