Általános sztrájkba kezdenek a magyar diákok


-A A+

Szerdán kezdődő általános diáksztrájk mellett döntöttek hétfőn éjjel Budapesten azok a tüntetők, akik hétfőn délután az oktatási államtitkárság épülete előtt a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáért demonstráltak, majd a Kossuth térre vonultak, a Magyar Rádióban beolvastatták a Hallgatói Hálózat hatpontos petícióját, végül hallgatói fórumot tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.diakok

A néhány száz főiskolai, egyetemi hallgató arról is döntött, csatlakoznak a szerdára tervezett budapesti "télirózsás forradalomhoz", valamint arról, hogy hallgatói fórumot szerveznek szerdán délután a sztrájkhoz kapcsolódóan, illetve kedden megkeresik sztrájkjuk szándékával a középiskolák igazgatóit.

A fórum résztvevői Orbán Viktor miniszterelnöknek nyílt levelet írtak, melyben azt kérték: a felsőoktatási törvény módosítása előtt menjen el a hallgatói fórumukra, hogy tárgyaljanak a felsőoktatást érintő kérdésekről.

A hallgatók kidolgozták annak a videoüzenetnek a szövegét is, amelyet közzétesznek a médiumokban a sztrájkról. Ebben többek között az szerepel, hogy "változást követelünk, a kormány új oktatási tervezetét nem fogadjuk el, követeljük a törvénymódosítás elnapolását", illetve "megalapozott, szakmai döntést, nem egy egy-két-nap alatt összefércelt törvényvázlatot". A kommüniké hozzáteszi: "ha követeléseink nem teljesülnek, szerdán békés, általános sztrájkba kezdünk, és csatlakozásra hívunk minden szimpatizánst és érintettet".diakok-radio

Az eseményen felolvasták a hétfőn késő este megalakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum MTI-nek küldött közleményét is, amely szerint a Magyar Rektori Konferencia elnöksége, a Hallgatói Hálózat (HaHa), az Oktatói Hálózat, a pedagógus szakszervezetek, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) támogatják a hallgatók által megfogalmazott hat pontot. Ebben a hat pontban követelik a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a keretszámok visszaállítását legalább a 2011-es szintre (ez 44 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet jelent), a forráskivonás levonását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát, illetve azt, hogy az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a szegényebbeknek is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X