Szakértők szerint robbanás vezetett az Egyptair gépének katasztrófájához


-A A+

Az egyiptomi törvényszéki orvosszakértők azt állítják, hogy egyértelműen robbanás vezetett a múlt héten, a Földközi-tengerbe zuhant utasszállító repülőgép katasztrófájához. Ezt a következtetést az emberi maradványok vizsgálata alapján hozták meg a szakemberek - adja hírül az Euronews.

Az EgyptAir MS804-es Párizs-Kairó járata csütörtök hajnalban, a görög légteret elhagyva tűnt el a radarok képernyőjéről. Másnap az egyiptomi partoktól 180 mérföldre északra találtak darabokat és egyéb tárgyakat, maradványokat a repülőgépből, illetve a fedélzetről. A görög hatóságok szerint a gép több hirtelen fordulatot tett az eltűnés előtt, az egyiptomiak ezt cáfolták. Terrorakcióra gyanakodnak, de egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként.

A szakemberek a meglehetősen szétaprózódott testrészek miatt gondolják úgy, hogy robbanás történt, ugyanakkor robbanóanyagok nyomát egyelőre nem találták az előkerült testrészeken. A nyomozásban részt vevő egyik szakember névtelenül azt nyilatkozta az AP-nek, hogy a Kairóba szállított 80 testrész közül egyik sem volt akkora, mint egy kar, vagy egy fej. "Az a logikus következtetés, hogy robbanás történt" - fogalmazott. 

A kutatás folytatódik, mert a gép törzsét és a fekete dobozokat még nem találták meg, pedig azokból derülne ki egyértelműen, hogy mi történt az Airbus A320-assal. Ha harminc napon belül nem bukkannak a fekete dobozok nyomára, utána sokkal nehezebb dolguk lesz, mert azok nem küldenek több rádiójelet.








EZT OLVASTA MÁR?

X