A lengyelek is visszaszóltak Putyinnak


-A A+

A lengyelországi rakétavédelmi bázis nem veszélyezteti Oroszországot - jelentette ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a PAP hírügynökség által vasárnap közölt interjúban, reagálva arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs miatt.

"Putyin bizonyára tudatában van annak, hogy a lengyelországi rakétavédelmi pajzs sehogyan sem érinti Oroszország biztonságát" - mondta Waszczykowski, mondván: a rendszer az esetleges közel-keleti rakétatámadások ellen nyújtana védelmet. Az északnyugat-lengyelországi Redzikowóban május közepén rakták le az amerikai rakétavédelmi rendszer európai részének (EPAA) egyik elemét képező, 2018-ban létesítendő bázis alapkövét.

Waszczykowski ugyanakkor hozzátette: az orosz politikai vezetés "agresszív magatartására és fenyegetésére" való választ viszont az Egyesült Államok és a NATO lengyelországi katonai jelenléte adná. Ennek konkrét formájáról a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón döntenek. Ebben az esetben is "védelmi jellegű jelenlétről lesz szó, mely nem jelent majd fenyegetést Oroszországra nézve" - húzta alá. A lengyel külügyminiszter felidézte: a múlt heti brüsszeli külügyminiszteri megbeszélésen "politikai döntés" született a NATO megerősített katonai jelenlétéről a szövetség keleti szárnyán.

Úgy értékelte: a tervbe vett megerősítés előrelépést jelent a 2014-es newporti csúcson hozott, csak a szövetségi gyorsreagálású erők közép-európai kihelyezését feltételező döntéshez képest. "Amennyiben a jelenleg a tárgyalóasztalon lévő összes javaslat megvalósulna, jelentősen javulna Lengyelország és az egész keleti szárny biztonsága" - szögezte le a lengyel külügyminiszter, utalva az egyeztetések tárgyát képező, egyelőre meghatározatlan számú NATO-alakulat állandó rotációs jelentére Lengyelországban és a balti államokban, valamint az amerikai páncélos dandár kilátásba helyezett lengyelországi telepítésére. Waszczykowski egyetértett a PAP azon megállapításával, hogy a lengyel-orosz kapcsolatok jelenleg "a várakozás állapotaként" jellemezhetőek.

Oroszországnak változtatnia kell a magatartásán

Mint mondta, a varsói kormány párbeszédet kezdeményezett Oroszországgal, de "nem sikerült semmilyen megállapodásra jutnunk. A kapcsolatok javításának kulcsa Moszkvában van. Amennyiben Oroszország valamiféle normális helyzetet akar visszaállítani, változtatnia kell magatartásán, Ukrajna iránti hozzáállásán" - mondta. Az ukrán válságot illetően megerősítette: a lengyel álláspont szerint az Oroszországgal szemben kivetett uniós szankciókat csak a minszki megállapodás teljesítése után lehet visszavonni.








EZT OLVASTA MÁR?

X