Megszületett a másodfokú ítélet a Costa Concordia-ügyben


-A A+

Megerősítette a másodfokú bíróság kedden a Costa Concordia üdülőhajó kapitányának 16 éves börtönbüntetését, amelyet a 2012-es, 32 halálos áldozatot követelő hajótörésben viselt felelőssége miatt szabtak ki rá.

A vád korábban 26 év és három hónap börtönt kért. Az elsőfokú bíróság nem tartotta indokoltnak a súlyosbító körülmények figyelembe vételét, ezért az ügyészség által kért börtönbüntetésnél enyhébb ítéletet szabott ki, 16 év börtönt. Ezt hagyta most jóvá jogerősen az olasz másodfokú bíróság. 

Francesco Schettino 2012. január 13-án futtatta zátonyra a hajót. Tavaly februárban, első fokon örökre eltiltották a közhivatalok viselésétől és öt évre attól, hogy kapitányként dolgozzon, de akkor még nem kellett börtönbe vonulnia, szabadlábon várhatta meg a fellebbezés eredményét. A mostani keddi ítélethirdetésen nem jelent meg.

Az ügyész a korábbi vádiratot átfogalmazta és újabb vádpontokkal egészítette ki, és az ítélet súlyosbítását kérte: 27-évre küldte volna börtönbe a volt kapitányt. Mindkét félnek lehetősége van még egy fellebbezésre a legfelsőbb bíróságon a jogerős ítélethez. Francesco Schettinót és a Costa Crociere hajótársaságot jelentős összegű kártérítés kifizetésére ítélték a túlélők, valamint a hajószerencsétlenség által érintettek javára. A bíróság arra ítélte Schettinót és a hajótársaságot, hogy másfél millió euró nem vagyoni kártérítést fizessenek az olasz környezetvédelmi minisztériumnak, egymillió eurót az olasz kormánynak, félmilliót az olasz polgári védelemnek is.

Kártérítést ítéltek meg Giglio sziget önkormányzatának is, amelynek partjainál a Costa Concordia zátonyra futott. A Costa Crociere korábban már egymillió euró közigazgatási bírságot fizetett, valamint 84 millió euró kártérítést több mint háromezer túlélőnek és az áldozatok családjainak. A tragédiában a tengerjárón dolgozó Fehér Sándor magyar zenész is életét veszítette. A hajó roncsát két év múlva tudták csak kiemelni, és elszállítani szétbontásra.








EZT OLVASTA MÁR?

X