Ismét Pásztor Istvánt választotta elnökének a vajdasági tartományi parlament


-A A+

Megalakult az új összetételű vajdasági tartományi parlament csütörtökön Újvidéken, házelnöknek ismét Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét választották.

Pásztor István második mandátumát kezdi meg a tartományi parlament élén. Korábban nem volt példa arra, hogy ugyanazt a személyt kétszer válasszák meg erre a funkcióra. A jelölést azzal indokolták a felterjesztők, hogy Pásztor István politikai pályafutása során számos alkalommal bizonyította rátermettségét és elhivatottságát, és az előző ciklus során is kiemelkedően vezette a vajdasági parlamentet.

A politikus kinevezését végül 91-en támogatták és 14-en ellenezték, ellene szavazott többek között az eddigi koalíciós partner, a Demokrata Párt (DS), valamint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Horvátok Demokratikus Közössége (HDK) koalíciójának két képviselője is, mert szerintük Pásztor az utóbbi hónapokban többször is megsértette a vajdasági magyarság egy részét.

Pásztor István felszólalásában megtiszteltetésnek nevezte, hogy másodszor is házelnöknek választották, ugyanakkor kiemelte, hogy ez egyben felelősséggel is jár. Mint mondta, a parlament elnökét a tudás és a lelkiismeret ereje segíti, ez a kettő pedig kiegészíti egymást. 

Az új házelnök javaslatára a vajdasági parlamentnek hét alelnöke lett, mindegyik képviselőcsoport egy embert delegálhatott. 

Az április 24-i tartományi választásokon a legtöbb szavazatot a korábban ellenzékben lévő jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg, így a 120 fős vajdasági törvényhozásban 63 mandátumot tudhat magáénak. A VMSZ-nek hat képviselője van, a tervek szerint az új tartományi kormányt ez a két párt vezeti majd. A tartományi képviselőházba összesen 9 párt, illetve koalíció jutott be. A SNS 63 és a VMSZ 6 képviselője mellett 12 mandátuma van a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS), a DS-nek, valamint az ultranacionalista Szerb Radikális Pártnak (SRS) 10-10, a korábban kormányzó Vajdasági Szociáldemokrata Ligának 9, a nemrég alakult Elég volt mozgalomnak 7, a VMDK-HDK koalíciójának 2, és a Zöld Párt nevű szlovák kisebbségi pártnak 1 képviselője ülhetett be az újvidéki parlamentbe. 

Várhatóan két héten belül a vajdasági tartományi kormány is megalakul, és kiderül, hogy az SNS-en és a VMSZ-en kívül lesznek-e más tagjai is. A tartományi kormány miniszterelnöke sajtóinformációk szerint Igor Mirovic, az SNS politikusa lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X