Bernie Sanders szerint még nincs vége az előválasztásnak


-A A+

Bernie Sanders bírálja a korai eredményhirdetést, szerinte a mai eredmények még fordíthatnak a verseny állásán, és nem biztos, hogy Hillary Clinton lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje.

Hillary Clinton riválisa, Bernie Sanders nem örült a korai eredményhirdetésnek. A vermonti szenátor szóvivője szerint a média elsiette a dolgot azzal, hogy a szuperdelegátusok támogatása alapján máris győztesnek kiáltja ki Clintont.

Sanders szerint még van esélye fordítani, ha sikerül Kaliforniában nyernie kedden. Clinton már hétfőn azt mondta: szerinte Sandersnek vissza kellene lépnie a versenyből a keddi választások után, ahogy ő is visszalépett Barack Obama javára nyolc évvel ezelőtt a kampány ezen szakaszában.

"Történelmi, példa nélküli pillanat küszöbén vagyunk, de még sok a teendőnk. Holnap hat államban tartanak választást, és mi minden egyes szavazatért küzdeni fogunk" - mondta Clinton hétfő este, amikor az AP kihozta beszámolóját arról, hogy a volt külügyminiszter már összegyűjtötte az elnökjelöltséghez szükséges 2383 küldött támogatását – írja a vs.hu.








EZT OLVASTA MÁR?

X