Trónján maradt Angela Merkel


-A A+

Idén is Angela Merkel a világ legbefolyásosabb nője a Forbes című amerikai gazdasági magazin szerint, amely már a hatodik egymást követő évben sorolta első helyre a német kancellárt.

Merkelt ezúttal is Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, a demokraták várható elnökjelöltje követi a rangsorban. A harmadik helyen Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, míg a negyedik helyen Bill Gatesnek, a Microsoft társalapítójának emberbaráti tevékenységéről ismert felesége, Melinda Gates üzletasszony végzett.

Azóta, hogy Merkel 2006-ban először felkerült a Forbes listájára, mindössze egyszer, 2010-ben fordult elő, hogy a tekintélyes pénzügyi magazin nem őt választotta a világ legbefolyásosabb nőjének.

A gazdasági lap indoklása szerint a német kancellár megbirkózott az Európai Unió előtt álló létfontosságú kihívásokkal, Németországot pedig kivezette a recesszióból. Merkel talán legbátrabb tette azonban, hogy befogadott több mint egymillió, muzulmán országokból érkező menekültet - írta a Forbes.

Az amerikai magazinnak a világ legbefolyásosabb embereit felsoroló listáján tavaly a második helyen szerepelt a német kancellár.








EZT OLVASTA MÁR?

X