Több mint tízezer menekült fulladt a tengerbe 2014 óta


-A A+

Több mint tízezer menekült fulladt 2014 óta a Földközi-tengerbe Európa felé igyekezve - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik szóvivője.

A szavai szerint "rettenetes" adatokról szólva a szóvivő kifejtette: tavalyelőtt 3500-an, tavaly 3771-en, míg 2016 kezdete óta 2814-en haltak meg Európa felé tartva.

A világszervezettől függetlenül működő Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) arról számolt be, hogy az év eleje óta 2809-en fulladtak a tengerbe, s ez a szám csaknem ezerrel több, mint a 2015 első felében mért adat. A szervezet adatai szerint 2016 eleje óta 206 400 migráns és menekült érkezett tengeri úton Európába.

Az IOM pontosította a múlt pénteken, Kréta közelében történt hajószerencsétlenség halálos áldozatainak számát is. Az Egyiptomból indult hajó fedélzetén a túlélők elmondása szerint több mint 650 migráns tartózkodhatott, közülük 340 embert sikerült megmenteni, és tíz ember tetemét találták meg a habokban - közölte a szervezet. Továbbra is mintegy 320 embert eltűntként tartanak számon, akik minden valószínűség szerint a tengerbe fúltak. Az IOM jelentése szerint a szám biztosnak tűnik, mert "az embercsempészek az indulás előtti napon kétszer megszámolták az utasokat".

Mindazonáltal a görög parti őrség ugyancsak túlélőkre hivatkozva közölte, 350-en utazhattak a szerencsétlenül járt hajón. A szolgálat egyik tisztségviselője azt mondta, lehetetlen, hogy egy 25 méter hosszú hajón annyian legyenek, amennyiről az IOM tud.








EZT OLVASTA MÁR?

X