„Téli Rózsás Diákforradalom" Budapesten


-A A+

Középiskolások demonstráltak a felsőoktatás tervezett átalakítása ellen szerdán Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete előtt. A megmozduláson több mint ezren vettek részt, a felszólalók elsősorban az általuk kiszámíthatatlannak tartott felsőoktatás-átalakítás és a hallgatói szerződések ellen tiltakoztak.diakok4

A Téli Rózsás Diákforradalom néven meghirdetett demonstráción középiskolások szólaltak fel, akik a kormány felsőoktatási elképzeléseit bírálták, mivel szerintük azok kiszámíthatatlanok és tartalmuk naponta változik.

A diákok továbbra is elfogadhatatlannak tartják a hallgatói szerződést, mert álláspontjuk szerint nem a fiatalok "röghöz kötésére", hanem kiszámítható és valódi munkahelyteremtésre lenne szükség. A felszólalók esélyegyenlőséget követeltek a hátrányos helyzetben élő, ám tehetséges fiatalok számára.diakok2

A felszólaló diákok a 2011-es keretszámok visszaállítását, a forráskivonás leállítását, az elvonások kompenzálását, valamint stabil felsőoktatást követeltek. Álláspontjuk szerint a diákoknak legalább két évvel az érettségi előtt meg kell ismerniük az egyetemekre való bekerülés feltételeit. Hangsúlyozták: nem a tandíj, hanem annak ilyen "gyors, kapkodó és esztelen" bevezetése ellen tiltakoznak.

A diákok felháborítónak nevezték, hogy a felsőoktatási felvételire való jelentkezés határideje előtt két és fél hónappal senki nem tudja megmondani, hogy milyen rendszer vár a felvételizni kívánó diákokra.    Kifogásolták és megalázónak nevezték, hogy egyes médiumok félrevezető tájékoztatást adtak korábbi demonstrációikról. Felháborítónak mondták, hogy miközben a kormány az adósság ellen harcol, addig a diákokat adósságba kényszeríti.diakok1

Azt hangoztatták, hogy a kormánynak olyan közoktatást kell létrehoznia, amely - külön ösztöndíjjal és szociális támogatással - kiemelten segíti a romák, a szegények felzárkóztatását. A kormányzat szerintük a diploma megszerzése után sem ad perspektívát a normális élethez. A felszólalók hiányolták az oktatási rendszer átalakítása előtti valós szakmai konzultációt, egyben arányos keretszámokról szóló törvényt követeltek.

A demonstráción felszólalt Tamás Ferenc, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki felolvasta a tanári szervezet szolidaritási nyilatkozatát. Ebben elítélték és felháborítónak nevezték a diákok megosztásának és félrevezetésnek kísérletét, a fiatalok lejáratására irányuló törekvéseket, a középiskolásoknak az adatvédelemmel össze nem egyeztethető listázását és megfélemlítését. Hozzátette, a szervezet elutasítja a felelőtlen, fedezet nélküli ígéreteket az ingyenes továbbtanulásról, valamint az egyetemek gazdasági ellehetetlenítését. diakok5

A demonstrálók, akik az ország több mint negyven gimnáziumából és középiskolájából érkeztek, nem sokkal délután öt óra után rendőri felvezetéssel elindultak a József Attila utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton át a Margit hídhoz mentek, ahol rózsákat dobtak a Dunába. A több mint ezer demonstráló a beszédek alatt többször is azt skandálta: Együtt vagyunk!; Nem hagyjuk!; Hoffmann Rózsa, gyere ki a hóra!; Volt egy álmom, diploma, elvette a Rózsika.

Kormányszóvivő: mindenki nyertese a folyamatnak. Mindenki nyertese a folyamatnak - mondta a felsőoktatás átalakítása kapcsán Gíró-Szász András kormányszóvivő az M1 Az Este című műsorában szerdán. A kormány szerdai határozata választ ad az egyetemisták félelmeire és egyúttal másfél éve meghirdetett céljai is teljesülnek, azáltal, hogy a hallgatók minél magasabb arányban fejezzék be eredményesen felsőfokú tanulmányaikat, és a jelenleginél jobb minőségű, jobb elhelyezkedési esélyeket biztosító diplomákat szerezzenek - mondta a kormányszóvivő. Hozzáfűzte, hogy a kormány megérti a diákok félelmeit, amelyek az állami ösztöndíj, fél ösztöndíj, diákhitel rendszerének meg nem értéséből fakadt és indokoltak a változtatások. Az állam abban érdekelt, hogy aki bekerül a felsőoktatásba, meghatározott időn belül el is végezze a választott szakot és versenyképes diplomával lépjen ki a munkaerőpiacra. A felsőoktatás finanszírozási kérdései kapcsán a kormányszóvivő arra hívta fel a figyelmet: téves az az álláspont, hogy az állam pénzt vesz ki a felsőoktatásból, hiszen túl azon, hogy jövőre 24 milliárddal több jut a területre, összességében még hozzávetőleg félszáz milliárddal segítik a felsőoktatást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X