Moldova állampolgárává fogadta Traian Băsescu volt államfőt


-A A+

A Moldovai Köztársaság állampolgárává fogadta Traian Băsescu volt államfőt - erősítette meg csütörtökön Mediafax hírügynökségnek a chișinăui elnöki hivatal szóvivője.

Radu Timofti moldovai államfő csütörtökön írta alá azt az elnöki rendeletet, amelynek értelmében - a román állampolgárságát megőrző - Traian Băsescu és felesége, Maria Băsescu megkapta a moldovai állampolgárságot is.

A volt államfő márciusban igényelt állampolgárságot a chișinăui hatóságoktól. Băsescu még hivatalban volt, amikor 2013-ban először bejelentette ebbéli elhatározását. 

Băsescu elnökként is nyíltan síkra szállt a "két román nyelvű állam", a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséért. 2013 novemberében úgy nyilatkozott: a NATO- és az EU-csatlakozás után Romániának a következő nagy célja az egyesülés kellene, hogy legyen a Moldovai Köztársasággal.

Tavaly áprilisban - chișinăui látogatásán - Băsescu előrevetítette, hogy kérvényezni fogja a moldovai állampolgárságot, az akkori moldovai belpolitikai helyzetet azonban nem tartotta alkalmasnak erre. Nicolae Timofti moldovai elnök akkor azt mondta: semmilyen akadálya nincs, hogy Băsescu megkapja az állampolgárságot, tekintettel arra, hogy Románia is sok moldovainak adott román állampolgárságot.

A chișinăui alkotmánybíróság március 5-i döntése szerint Moldova idén visszatér a közvetlen elnökválasztáshoz. A moldovai oroszbarát parlamenti pártok vezetői úgy értelmezték Băsescu gesztusát, hogy indulni akar a moldovai őszi elnökválasztáson.

Riporteri kérdésre válaszolva Băsescu tagadta, hogy ez a szándék vezérelte volna, mint mondta: a  "moldovaiak iránti tisztelete" jeléül kért állampolgárságot. A moldovai törvények szerint egyébként csak azok pályázhatják meg az államfői tisztséget, akik legalább tíz éve az ország területén élnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X