Elkezdték a kaposvári zsidó temető helyreállítását


-A A+

 

kaposvarMegkezdték csütörtökön a kaposvári zsidó temetőben a hét végén ledöntött és összetört síremlékek helyreállítását. Az 57 megrongált síremlék közül mintegy 40 részlegesen vagy teljesen helyreállítható.

Azoknak a síremlékeknek a maradványait, amelyek nem állíthatók helyre, zsidó szokás szerint a sírokra helyezik rá - tette hozzá Puskás Béla.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az Emberi Méltóság Tanácsa 100 ezer forinttal járult hozzá a síremlékek helyreállításához szükséges anyagok beszerzéséhez.

Az elmúlt napokban többen felajánlották segítségüket a síremlékek helyreállításához.

A Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke vasárnap egyértelműen rasszista indíttatású cselekedetnek nevezte a helyi zsidó temetőben történt sírrongálásokat, Róna László azt mondta: a kaposvári zsidó temető utcáról is jól látható területén szisztematikusan ledöntötték az emlékműveket olyan halottak sírhelyeiről, akiknek élő hozzátartozója már szinte nincs, ezzel megölték az emléküket is. Hozzátette, az ötvenhét síremlék megrongálásával a tettesek 250 elhunyt emlékét gyalázták meg, mivel ide temették közös sírba a mosdósi zsidó temető exhumáltjait is.

Róna László arról is beszámolt, hogy magánszemélyek, továbbá Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő 100-100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemben segíteni tudja a rendőrséget a tettesek megtalálásában. Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere aznap közölte: az ügyben a városháza is feljelentést tesz.

Az elkövetők 3,5 millió forint kárt okoztak, ez a helyi zsidó hitközség éves költségvetésének másfélszerese. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X