Orlandói tömegmészárlás: a merénylő hűséget fogadott az Iszlám Államnak


-A A+

Az amerikai segélyhívószámot (911) tárcsázta, s hűséget fogadott Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet vezetőjének az orlandói melegbárban elkövetett támadás gyanúsítottja - közölte vasárnap a NBC News hírtelevízió rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Eszerint a támadó néhány pillanattal tette elkövetése előtt hívta a segélyhívót. A FOX News hírtelevízió pedig úgy tudja: 2013-ig visszamenően ismert volt a Szövetségi Nyomozó Iroda előtt (FBI) Omar Mateen, az ötven halálos áldozatot számláló merénylet elkövetője. A hírtelevízió névtelenül nyilatkozó forrásokra hivatkozva hozzáfűzte, hogy az FBI korábban aktát nyitott róla.

Omar Szaddiki Mateen állítólagos fényképe megjelent az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez köthető egyik Twitter-fiókon. Az IÁ Twitteren közzétett fényképének kísérőszövege szerint: "A férfi, aki véghez vitte a floridai éjszakai klub elleni támadást, amelynek során 50-en meghaltak s több tucatnyian megsebesültek". Ugyanakkor nem volt hivatalos állásfoglalás a terrorszervezet részéről, így például nem közölték, hogy magukra vállalják-e a támadást.

Emellett eddig nem lehetett hitelesíteni, hogy a dzsihadisták által közölt fényképen valóban Mateen látható-e. Más iszlamista fegyveres szervezetekhez köthető Twitter-fiókok is átvették ugyanennek a személynek a fényképét, miközben az IÁ szimpatizánsai üzenetekben méltatták a támadás elkövetését.








EZT OLVASTA MÁR?

X