Melegpornót kapott a nyakába az Iszlám Állam az Anonymustól


-A A+

Az Anonymous hacktivista csoport egyik tagja az Iszlám Állam híveinek számos oldalát feltörte, majd azokon melegpornóhoz vezető linkeket, szivárványszín zászlókat, és meleget védő üzeneteket helyezett el.

A WauchulaGhost nevű hacker már több hónapja tulajdonít el dzsihádista Twitter-fiókokat, elmondása szerint eddig közel 1500 profil felett vette át az irányítást, amelyek közül a Twitter azóta többet is felfüggesztett.

Az orlandói tömeggyilkosság után azonban láthatóbb módon szerette volna felbosszantani a dzsihádistákat. „Meleg vagyok és büszke”, valamint ehhez hasonló szlogeneket, melegpornóhoz vezető linkeket, és szivárványszín zászlókat helyezett el a profilokon.

„Az Orlandóban kioltott életekért tettem, úgy gondoltam, meg kell védenem azt, ami elveszett. Nem tolerálhatjuk, hogy ártatlan életeket vegyenek el”- írta meg a hacker a Newsweeknek.

WauchulaGhost nem fedte fel valódi nevét vagy tartózkodási helyét, csak annyit mondott, hogy az Egyesült Államokban él, és hogy a támadás közel volt otthonához. Még két társával, az Ebony és Yeti nicknevű hackerekkel szeretné továbbra is folytatni a kampányt. „Célunk nem a muszlimok megsértése. Az akciónk a szélsőséges dzsihádistákra irányul. A hackercsoportunk tagjai közül többen is muszlimok, és mindent vallást tisztelünk, amely nem vesz el ártatlan életeket" - fejtette ki bővebben indítékait az Origo szerint.








EZT OLVASTA MÁR?

X