Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat
Az unió egy évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat, így azok legalább 2017 júniusáig érvényben maradnak.
Egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása miatt hozott szankcióit az Európai Unió - jelentette be közleményben az uniós tanács pénteken. A kereskedelmi és befektetési tevékenységeket korlátozó intézkedések a most hozott döntés értelmében 2017. június 23-ig maradnak érvényben - derül ki a közleményből.
Előző nap Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is felszólalt a szentpétervári gazdasági fórumon, Juncker-kaliberű politikus a Krím elcsatolása óta nem járt hivatalos úton Oroszországban. Ebből egyesek arra következtettek, hogy az EU a szankciók feloldására készülhet, az orosz külügyminiszter például azt nyilatkozta, lassan megszűnik a patthelyzet Moszkva és a nyugati országok közt. Juncker már akkor azt mondta, látogatása nem jelenti a szankciók végét.
Az orosz gazdaságfejlesztési miniszter korábban azt mondta, az orosz gazdaság alkalmazkodott a nyugati szankciókhoz, már nincs negatív hatásuk.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni