Holtversenyt jeleznek az utolsó felmérések a Brexit-esélyről


-A A+

A bennmaradást és a kilépést pártoló tábor vezetőinek utolsó, lázas tempóban lebonyolított, szinte az egész országot behálózó fellépéseivel befejeződött szerdán késő este a brit EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazás négyhónapos kampánya, amelynek végén a közvélemény-kutatások holtversenyt jeleztek.

David Cameron, a konzervatív párti brit kormány miniszterelnöke és egykori ádáz politikai ellenfele, Gordon Brown volt munkáspárti kormányfő együtt tartott nagygyűléseket a nyugat-angliai Bristolban, illetve a második legnagyobb angol városban, Birminghamben. Mindkét helyszínen azt hangsúlyozták, hogy ha a csütörtöki népszavazáson a többség a kilépésre szavaz, az visszafordíthatatlan és végleges döntés lesz. Cameron megismételte már korábban is használt hasonlatát, amely szerint ha valaki kiugrik egy repülőgépből, akkor oda már nem tud visszakapaszkodni.

A kormányfő hozzátette: ha Nagy-Britannia az EU tagja marad, akkor ő lobbizni fog Brüsszelben az unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak módosításáért. Cameron szerint "nem irreális törekvés" a nettó bevándorlás csökkentése. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azonban újságíróknak Brüsszelben kijelentette, hogy David Cameron "a lehetséges maximumot érte el" az Európai Unió és Nagy-Britannia viszonyrendszerének átrendezéséről folytatott tárgyalásain, amelyek februári lezárulta után a népszavazást kiírta. Juncker ugyanakkor abban egyetértett Cameronnal, hogy Nagy-Britannia esetleges távozása az EU-ból végleges döntés lenne, mondván: "a kilépés kilépést jelent".

Cameron az egyik szerdai kampánygyűlésen élesen bírálta saját igazságügyi miniszterét, Michael Gove-ot, aki egy televíziós nyilatkozatában "náci propagandistákhoz" hasonlította a kilépés súlyos gazdasági kockázataira figyelmeztető gazdasági szakértőket. A miniszterelnök szerint Gove szavai is jelzik, hogy a kilépésért kampányoló tábor "elvesztette az eszét". Michael Gove szerdán elnézést kért kijelentéséért. 








EZT OLVASTA MÁR?

X