75 éves demográfiai trend fordult meg Spanyolországban


-A A+

Spanyolországban megfordult a demográfiai trend az elmúlt évben, és kevesebben születtek, mint ahányan meghaltak, amire sosem volt még példa azóta, hogy 75 éve elkezdték nyomon követni a folyamatot - állapította meg elemzésében a spanyol statisztikai hivatal (INE).

Az adatok szerint 2015-ben több mint 419 ezer gyerek jött világra a dél-európai országban, miközben a halálozás meghaladta a 422 ezret, vagyis közel háromezer volt a születés és halálozás közti különbség. Egy év alatt a születések száma 2 százalékkal, több mint nyolcezerrel csökken, a halálozás viszont 6,7 százalékkal, több mint 26 ezerrel nőtt.

Spanyolországban 2008-at tartják a születési rekordévnek, amikor csaknem 520 ezer gyerek jött világra, ehhez képest a csökkenés 20 százalékos.

A kutatók szerint több ok áll a háttérben: a most szülővé váló a 80-as, 90-es évek elején születetett generációban kevesebben vannak, mint az idős korosztályban, ráadásul Spanyolországban rendkívül magas az átlagéletkor, 82,7 év. Csökken a bevándorlók száma, és nő az elvándorlás. Növekszik az első gyereküknek életet adó nők átlagéletkora, Spanyolországban ez most 31,9 év. Felmerül továbbá a gazdasági válság hatása is, hogy a családok szívesen vállalnának több gyereket, de inkább várnak vele, amíg a helyzetük jobb, stabilabb lesz.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy mindez nem csak a népesség egyensúlyának felborulását mutatja, hanem súlyos gazdasági következményei lehetnek, mert a túl sok nyugdíjast nem fogja tudni eltartani a kisebb aktív korosztály.








EZT OLVASTA MÁR?

X