Az alapító tagállamok is sürgetik a britek kilépését az EU-ból


-A A+

Az Európai Unió elődjének hat alapító tagországa azt szeretné, ha Nagy-Britannia a lehető leghamarabb elkezdené az unióból való kiválás folyamatát - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a hatok külügyminisztereinek szombati berlini tanácskozásán.

"Az a közös álláspontunk, hogy az eljárást mihamarabb el kell kezdeni, hogy ne maradjunk hosszú ideig bizonytalanságban, és hogy koncentrálni tudjunk Európa jövőjére. Tiszteletben tartjuk a népszavazás eredményét, és megértjük, hogy Nagy-Britannia mostantól magára összpontosít, de Nagy-Britannia nem csak magáért felelős. Nekünk pedig meg kell mutatnunk az európaiaknak, hogy Európa fontos, de nem csak fontos, hanem el is tudja végezni a feladatát" - mondta Steinmeier, miközben ott állt mellette francia, olasz, holland, belga és luxemburgi hivatali kollégája.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter hozzátette: reméli, nem egy "macska-egér játék" kezdődik el. Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter felszólította Nagy-Britanniát: gyorsan nevezzen meg egy új miniszterelnököt, hogy a kiválási folyamat elkezdődhessen.Szerinte egy új kormányfő megnevezéséhez nincs szükség néhány napnál többre, tekintettel az ügy sürgősségére. Sem Nagy-Britanniának, sem az európaiaknak nem érdeke, hogy pénzügyi, gazdasági vagy politikai következményekkel járó bizonytalanság alakuljon ki - szögezte le.

Holland kollégája, Bert Koenders kijelentette, hogyEurópa nem engedhet meg politikai vákuumot."Ez nem egy megszokott ügymenet lesz, és tempósan kell haladni" - mondta. Didier Reynders belga külügyminiszter pedig azt mondta: Európának meg kell válaszolnia a bevándorlással, a biztonsággal és a munkahelyekkel kapcsolatos kérdéseket.

Többsebességes Európa

A külügyminiszterek kiadtak egy közös közleményt, miszerint a különböző uniós tagországok nem egyforma elkötelezettséggel akarják a szorosabb európai egységet. "Meg kell találni a módját annak, hogy ezt jobban tudjuk kezelni"- tették hozzá.

Kifejtették: az alapító tagok növelni akarják a gazdasági együttműködést, denéhány újabb tagállam tart attól, hogy még többet adjon fel szuverenitásából." Tudatában vagyunk annak, hogy az EU most tapasztalható működésével való elégedetlenség megnyilvánul társadalmaink egyes részeiben. Nagyon komolyan vesszük ezt, és azon vagyunk, hogy az EU jobban működjön minden állampolgára érdekében" - olvasható a közös közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X