Brexit: közel hárommillió brit követel új szavazást


-A A+

Romániai idő szerint szombaton este fél 9 előtt átlépte a kétmillió aláírót az az elektronikus parlamenti petíció, amiben új népszavazás kiírását követelik. Vasárnap reggelre az aláírások száma megközelítette a 3 milliót.

Mint korábban írtuk, a petíció szerint olyan szabályt kellene bevezetni, hogy a brexitszavazást mindaddig meg kell ismételni, amíg egyik vagy másik oldal nem szerzi meg a voksok legalább 60 százalékát minimum 75 százalékos részvétel mellett. Vagyis a petíció készítői és aláírói azt akarják elérni, hogy az ország sorsa ne múlhasson a szavazók relatíve kis százalékán.

A brit parlamentnek minden olyan petíció vitára bocsátását meg kell fontolnia, amelyiket legalább 100 ezer brit aláírt. Vagyis a parlamentnek foglalkoznia kell ezzel a petícióval, bár arra csekély az esély, hogy vitára bocsájtanák, sőt annak is, hogy egyáltalán bármilyen feltételek mellett új népszavazást írjanak ki.

A petíció hihetetlenül népszerű, az aláírók száma gyakorlatilag másodpercről másodpercre nő. A brit parlament petíciós aloldala többször elérhetetlen volt a túlterhelés miatt. Mikor először írtunk a beadványról, június 24-én délután 4-kor már hozzá lehetett férni, az aláírók száma a 135 ezerhez közeledett, 4 óra 20 percre 137 ezer fölé emelkedett, és percről percre rohamosan nőtt.

Az oldalon azt is meg lehet nézni, hogy helyileg honnan írják alá a petíciót. A térképről jól látszik, hogy főleg a londoniak, illetve az egyéb nagyvárosok lakói akarnak új népszavazást.

A BBC-nek nyilatkozó szakértők szombaton gyakorlatilag zéróra taksálták annak az esélyét, hogy a népszavazások szabályainak átírását követelő petíció alapján a brit kormány újabb referendumot hirdetne az EU-tagságról, elsősorban azért, mert ez utólagos szabálymódosítással érne fel.

A népszavazás nem kötelezi a parlamentet

David Lammy, az ellenzéki Munkáspárt egyik alsóházi képviselője szombati Twitter-üzenetében ehelyett azt javasolta, hogy a parlament akadályozza meg Nagy-Britannia kilépését az EU-ból. Lammy felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-tagságról szóló népszavazás nem bír kötelező jogi érvénnyel, vagyis nem kötelezi a parlamentet a kilépést megalapozó törvények megalkotásra.

A munkáspárti képviselő szerint az alsóháznak már a jövő héten szavaznia kellene arról, hogy törvényalkotási napirendjére kívánja-e venni Nagy-Britannia kilépését az EU-ból. „Ébredjünk már fel (...) Parlamenti szavazással megállíthatjuk ezt az őrültséget, és véget vethetünk ennek a lidércnyomásnak”- írta a Twitter üzenőportálon közzétett nyilatkozatában Lammy, aki azzal vádolta a kilépésért kampányoló tábor frontemberét, Boris Johnson volt londoni polgármestert, hogy hazugságokkal érvelt az EU-tagság feladása mellett.








EZT OLVASTA MÁR?

X