Magyar származású az Egyesült Államok új külügyminisztere


-A A+

Magyar gyökerei is vannak a pénteken hivatalosan is az Egyesült Államok új külügyminiszterének jelölt John Forbes Kerrynek.

Kerry jelölését sokan már múlt vasárnap biztosra vették, de Barack Obama hivatalosan csak pénteken jelentette be a jelölését. Ezután még egy kongresszusi bizottságnak meg kell hallgatnia, amire várhatóan januárban kerülhet majd sor, de mivel Kerry támogatását viszonylag széles konszenzus övezi, valószínűleg meg fogják erősíteni a jelölését. A most 69 éves massachusettsi szenátor korábban a szenátus Külügyi Bizottságának elnökeként is szolgált, Obama szerint pedig „egész élete erre a posztra készítette fel”.obama-kerry

A 2004-es demokrata elnökjelölt Kerry előtt akkor nyílt meg az út a külügyminiszteri székbe, mikor biztossá vált, hogy Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet nem vállalja a megbizatást. Az ENSZ-nagykövet szeptember óta politikai támadások célpontjává vált, miután napokkal az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen elkövetett terrortámadás után azt állította, hogy az incidens voltaképpen egy elfajult spontán tiltakozás volt, amelyet egy Floridában forgatott iszlámellenes film provokált ki.

Kerry vietnámi háborús veterán, hazatérése után pedig a háborúellenes mozgalmak egyik vezéralakja lett. 2004-ben a Demokrata Párt elnökjelöltjeként ringbe szállt George W. Bush ellen, a választásokat azonban a választási eljárás aránytalanságai miatt annak ellenére bukta el, hogy többen szavaztak rá, mint vetélytársára. Az utóbbi években diplomataként jelentős eredményeket ért el Líbiában, azért viszont sokan bírálják, hogy a szíriai konfliktus kirobbanása előtt gyakran meglátogatta Aszad elnököt, akiben a térség potenciális reformerét látta.

Magyar-zsidó gyökerek

John Kerry nagyapja, Fritz Kohn Bécsben végezte tanulmányait, ahol zsidó származása miatt számos kellemetlenség érte. Ezért öccse példáját követve megkeresztelkedett, és 1901-ben Frederick Kerry-re változtatta a nevét. Fred könyvelőként dolgozott, és egy budapesti, zsidó származású zenészt, Ida Loewét vette feleségül. A házaspár elsőszülött fiukkal Amerikába vándorolt, itt született két további gyerekük, Mildred és Richard, John Kerry édesapja.

John nagyapja 1921-ben, 48 évesen öngyilkos lett, állítólag nem tudta elviselni az új élete által ránehezedő anyagi nehézségeket. Apja, az akkor még csak hat éves Richard próbált nem tudomást venni apja haláláról, és a felnőttkorhoz érve tudatos karrierépítésbe kezdett: elvégezte a Yale-t, majd a Harvard jogi iskoláját is, szolgált a légierőnél, majd a külügyi szolgálathoz került. Rosemary Forbes-ot, a híres kereskedőcsalád sarját vette feleségül.

Gyerekeiket katolikusként nevelték, John öccse, Cameron később áttért a zsidó vallásra. A gyakorló katolikus John Kerrynek állítólag egészen a 2004-es elnökjelöltségéig nem volt tudomása a gyökereiről, európai felmenőinek története őt is meglepte.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X