Borbély László a bécsi Crans Montana Fórumon: vallási diplomáciára is szükség van
„A parlamentek közötti globális párbeszéd előmozdítása a politikai és a vallási diplomácia hozzájárulásával” című panel keretén belül szólalt fel Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, a Bécsben tartandó Crans Montana Fórum idei, 27. évi ülésén.
„Azokat az értékeket, amelyeket az egyházak képviselnek, felekezettől függetlenül, sokkal komolyabban kellene venni mind politikai, mind pedig társadalmi szinten, és erőteljesebb hangsúlyt kellene kapniuk a nemzetközi diplomácia terén is. Egy békésebb, együttműködőbb és szolidaritást vállaló világhoz nem csak politikai, de vallási diplomáciára is szükség van” − hangsúlyozta felszólalásában Borbély.
Elmondta, az Interparlamentáris Unió (IPU) most véglegesíti az 5 éves stratégiáját, és ebben, legyen szó fenntartható fejlődésről, klímaváltozásról, vagy a migráns-kérdésről, kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy a törvényhozó testületek, a politikai diplomácia során, markánsabb véleményeket fogalmazhassanak meg. „Ezekben a folyamatokban az egyházaknak is fontos szerepük van, hiszen anélkül, hogy beleszólnának a politikába, szociális és közösségi kérdésekben, komoly hatással vannak a társadalmakra. Az egyházi diplomácia olyan üzeneteket fogalmazhat meg, amelyek, morális értékekre hivatkozva, oldhatják a nemzetközi feszültségeket, például ami a migráns-kérdést illeti” − tette hozzá Borbély László.
A Fórumon Ausztria magas rangú elöljárói mellett, Montenegró és Albánia miniszterei, parlamenti elnökei is felszólaltak.
- 38270 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38273 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38274 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38275 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni