Trump szerint Clinton megvesztegette az igazságügyi minisztert


-A A+

Donald Trump, az amerikai republikánusok várható elnökjelöltje kedden este az észak-karolinai Raleigh-ben tartott kampánygyűlésén azt sugallta: a leendő demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton azért kecsegtette újabb négyévi megbízatással az igazságügyi minisztert, hogy ne emeljenek vádat ellene. 

Donald Trump a kampánygyűlésen ismételten hangot adott hitetlenkedésének és elégedetlenségének, hogy James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója bejelentette: az FBI nem javasolja az igazságügyi miniszternek a vádemelést Hillary Clinton ellen az e-mail-botrány ügyében.

A republikánusok várható elnökjelöltje kifejtette, hogy mivel Clinton "képtelen biztonságban tartani még az elektronikus levelezését is, képtelen lenne megőrizni az ország biztonságát", majd azt állította: Hillary Clinton azt mondta Loretta Lynch igazságügyi miniszternek, hogy megőrizné őt a tárca élén. Trump szerint Clinton ezzel "megvesztegette" Lynchet annak érdekében hogy ne emeljenek vádat ellene. "Szóval, Hillary ezt mondta, legalábbis annak alapján, amit a televízióban láttam, habár annak nem mindig lehet hinni. Nekem ugyan nehezemre esik elhinni, dehát ezt mondta, hogy az igazságügyi miniszter talán még folytathatja is a munkáját. Mi ez, ha nem megvesztegetés? Nem egyfajta megvesztegetés ez is? Szerintem megvesztegetés" - fogalmazott Trump a szónoki emelvényen. 

Hillary Clinton mindenesetre ezt nyilvánosan nem mondta. Trump valószínűleg a The New York Times című napilap keddi cikkére utalt, amelyben a tekintélyes lap demokrata párti bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Hillary Clinton elnökké választása esetén megtartaná az igazságügyi tárca élén Loretta Lynchet. Az igazságügyi minisztérium egyébként még nem döntött arról, elfogadja-e az FBI ajánlását, hogy ne emeljen vádat Clinton ellen. 

Kampánygyűlésén Donald Trump megvádolta Barack Obama elnököt is: részben azért, mert szerinte átpolitizálja az FBI munkáját, részben pedig azért, mert szerepet vállalt Hillary Clinton kampányában. 

Barack Obama és Hillary Clinton kedden - szintén Észak-Karolinában - együtt jelent meg Clinton kampánygyűlésén, ahol Obama azt bizonygatta, hogy nincs alkalmasabb elnök Hillary Clintonnál. A kiváló szónok Obama leszögezte: "A lényeg az, hogy tudom: Hillary alkalmas a munkára. És ezért támogatom büszkén Hillary Clintont mint az Egyesült Államok következő elnökét".








EZT OLVASTA MÁR?

X