Legalább 84-en meghaltak a nizzai terrortámadásban


-A A+

Tömeges gázolás történt Nizzában, amit Francois Hollande francia elnök terrortámadásnak nyilvánított péntek hajnalban a francia nemzethez intézett beszédében. Legalább 84 ember vesztette élet, két romániai és egy magyar sérült is van. Cikkünk frissül.

  • Járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben.  
  • Az eddigi jelentések szerint több mint 84 ember vesztette életét, sokan megsebesültek, a jármű sofőrje állítólag belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt.
  • A hatóságok szerint terrorcselekményről van szó, a teherautóban fegyvereket találtak, de túszejtés nem volt. A francia elnök azonnal válságstábot hívott össze Párizsba.
  • Egy 31 éves, tunéziai származású, Nizzában élő férfi az elkövető
12:14
Szigorúan ellenőrzik az olasz-francia határátkelőket

A Franciaországgal határos olaszországi polgármesterek bejelentései szerint a Nizzában történt terrorista támadást követően a francia-olasz határon azonnal a legmagasabb ellenőrzési fokozat lépett életbe: a francia hatóságok minden Olaszországba átlépő gépkocsit átvizsgálnak még a legkisebb átkelőknél is, valamint a vasúti szerelvényeket is. Az olaszországi oldalon levő Ventimigliából Franciaországba átlépő gépkocsik ellenőrzése szúrópróbaszerű, de itt is kiemelt a készültség a határnál napok óta ismét felgyülemlett, többségében afrikai migránsok miatt, akik a Franciaországba való átjutásra várnak.

Az olasz nemzetbiztonsági tanács csütörtökön ült össze a belügyi szervek, az olasz titkosszolgálat és védelmi vezérkar képviselőinek részvételével. Az Olaszországban már eddig is a (belföldi terrortámadás esetén életbe lépő) legmagasabb alatti fokozatú biztonsági intézkedések további erősítéséről határoztak a július közepétől kezdődő idegenforgalmi főszezon miatt. (MTI)

12:06

A francia hatóságok azonosították a nizzai terrorcselekmény elkövetőjét, a férfi valóban az a 31 éves, tunéziai születésű, Nizzában élő ember volt, akinek a személyazonosító iratait már korábban megtalálták a tömeggyilkossághoz használt teherautóban - értesült az AFP pénteken rendőrségi forrásból. A korábbi információkhoz képest annyit pontosítottak a hatóságok, hogy a férfinak nem volt francia állampolgársága, csak tunéziai. (MTI)

11:42
Bérelte a teherautót a merénylő

Bérelt volt az a teherautó, amelyet a több mint 80 halálos áldozatot követelő nizzai ámokfutás végrehajtásához használtak - jelentette pénteken a helyi média nyomozói körökből származó információk alapján. A fehér színű járművet néhány nappal korábban bérelték ki a Provence-Alpes-Cote d’Azur délkelet-franciaországi régióban. A Le Figaro című francia napilap jelentése szerint a sofőrön kívül nem tartózkodott más a járműben. (MTI)

11:26
A Tour de France folytatódik

Nem áll le a Tour de France, a csütörtöki terrorcselekmény ellenére a tervek szerint rajtol ma el a 13. szakasz. Christian Prudhomme versenyigazgató tájékoztatása szerint a befutó után, az eredményhirdetésnél egyperces néma tisztelgéssel emlékeznek a 84 áldozatra.

11:07
A Vatikán is elítélte a támadást

A Vatikán mélységes aggodalommal követte a dél-franciaországi Nizzában zajló eseményeket, és "a legerőteljesebben" elítélte a legalább 84 halálos áldozatot követelő gázolásos merényletet - írta francia nyelvű közleményében Federico Lombardi vatikáni szóvivő.

"Ferenc pápa részvétét és együttérzését fejezi ki az áldozatoknak és az egész francia népnek" a támadás miatt, amely egy olyan napon történt, amelynek "ünnepnapnak kellett volna lennie" - tette hozzá a szóvivő. "A legerőteljesebben elítéljük a gyilkos őrület, a gyűlölet, a terrorizmus és a béke elleni támadás minden formáját" - zárta gondolatait Lombardi.

10:04
Megszólalt Johannis és Áder is

Klaus Johannis államfő az elnöki hivatal honlapján közölt üzenetében határozottan elítélte a Franciaország nemzeti ünnepén történt nizzai merényletet, és Románia szolidaritását fejezte ki. "A terrorizmust vissza kell verni, a kegyetlen megnyilvánulásokat le kell állítani, és ezt csakis összefogva tehetjük meg azok ellen, akiknek semmilyen magyarázatuk nincsen tetteikre" - fogalmazott az elnök.

Az egyik közösségi hálón közölt román és francia nyelvű bejegyzésében fejezte ki Románia együttérzését Dacian Cioloș miniszterelnök is, aki azt hangsúlyozta, hogy csütörtök esti embertelen megnyilvánulásnak olyan emberek estek áldozatául, akik a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavával ünnepeltek Nizzában. (MTI)

Áder: "úrrá kell lennünk az öldöklés megszállottjain"

A magyar államfő MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumában az áll: Áder János mély megrendüléssel fogadta a tragikus hírt a csütörtök esti, nizzai "kegyetlen terrorista támadásról", amely csaknem száz ártatlan áldozatot követelt. Az államfő táviratában őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak Magyarország népe és a maga nevében. A Francia Köztársaságot ez alkalommal éppen a nemzeti ünnepén érte a terror gyilkos csapása - áll a levélben. "Az alattomos merénylet azonban megerősíti közös meggyőződésünket: úrrá kell lennünk az öldöklés megszállottjain, és mindent meg kell tennünk, hogy a békés emberek életét sehol se fenyegethessék a terror és a pusztítás erői" - hangsúlyozta Áder János.

09:28

Elképesztő pánikról és káoszról számoltak be azok a szemtanúk, akik Nizzában végignézték, hogy egy fehér teherautó 80 embert gázolt halálra. "Még sosem láttam ehhez hasonló káoszt, hisztériát és terrort" - fogalmazott az egyik szemtanú, aki egy nizzai hotel teraszáról nézte végig a szörnyű eseményeket. Sokan arról számoltak be, hogy  több szülő tulajdonképpen átdobta a gyermekét a kerítésen, hogy megmentse őket a száguldó teherautó elől, amely cikkcakkban haladva gázolta az embereket kilométereken át.

09:23
Két román állampolgár a sebesültek között

Két román állampolgárt sikerült azonosítani a támadás sebesültjei között, az elhunytak közt egyet sem – közölte a külügyminisztérium.

A két sérült kórházban van. A Marseille-i román konzulátus munkatársai a helyszínen vannak, és tartják a kapcsolatot a családtagokkal – írja az Agerpres.

09:19
Az Iszlám Állam is reagált

Az internetre feltöltött poszterekkel ünnepelte a nizza vérfürdőt az Iszlám Állam.

09:16
Részletek derültek ki az elkövetőről

Sajtóhírek szerint a terrortámadást elkövető kamion sofőrje egy 31 éves, tunéziai származású férfi. Más beszámolók szerint francia-tunéziai kettős állampolgárról van szó, legalábbis az alapján a személyi igazolvány alapján, amit a kocsiban találtak.

Egy 31 éves tunéziai származású nizzai férfi volt annak a teherautónak a sofőrje, amely csütörtök este Nizzában a francia nemzeti ünnepre összegyűlt tömegbe hajtott - írta a Nice-Matin című helyi újság saját információja alapján. Egy rendőrségi forrás szerint a tettest nyilvántartották különböző köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt, de a hírszerzési szolgálatok nem ismerték. A rendőrség egyelőre annyit erősített meg, hogy az említett férfi igazolványát találták meg a tömeges gázoláshoz használt teherautóban. (MTI)

08:50
Videók készültek a merényletről

A tömegbe gázoló kamionról és a menekülő emberekről több amatőr videofelvétel is készült.

 

08:50
Német államfő: támadás érte a szabad világot

A szabad világ elleni támadásnak minősítette a nizzai tömeges gázolást a német államfő. A hivatalos látogatáson Chilében tartózkodó Joachim Gauck hivatala útján tudatta, hogy Francois Hollande francia elnöknek részvétnyilvánító táviratot küldött, amelyben kiemelte, hogy július 14., a francia nemzeti ünnep napja a francia forradalom eszméinek ünnepe, és ezek az eszmék "a mi értékeink is". "Ezért egy támadás Franciaország ellen az egész szabad világ elleni támadás" - hangsúlyozta a német szövetségi elnök.

08:40
Francia belügy: 84-en haltak meg

A francia belügyminisztérium péntek reggeli adatai szerint legalább 84 áldozata van a támadásnak. Több mint 50-en megsérültek, 120-an kerültek sokkos állapotba, a Le Figaro szerint 18 ember állapota életveszélyes, 31-en súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Egy gyerek is meghalt a gázolásban - közölte a francia belügyminiszter szóvivője.

08:20
A sofőrt lelőtték

Az AFP helyszíni tudósítója szerint a fehér teherautó teljes sebességgel hajtott a tömegbe, és közel két kilométeren át cikkcakkban ment az emberek között. A rendőrség bejelentette, hogy a sofőrt lelőtték. Az AP-nek egy szemtanú azt mondta, hogy a férfi még vezetés közben rálőtt a menekülő emberekre, mielőtt a rendőrök megállították. A teherautó szélvédőjén több lövésnyomot is látni. (Index/AP)

 

08:04
Egy magyar sérült is van

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán. A szóvivő elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről.

A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget. Egy másik Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után - tette hozzá.












EZT OLVASTA MÁR?

X