Észak-Korea színlelt nukleáris csapást hajtott végre Dél-Korea ellen


-A A+

Észak-Korea bejelentette szerdán, hogy színlelt megelőző nukleáris csapást hajtott végre dél-koreai kikötők és repülőterek ellen. Phenjan állításával vélhetően az előző napi három ballisztikus rakétakísérletre utalt.

A KCNA phenjani hírügynökség azt közölte, hogy a rakétaindításokat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető irányította, aki elégedett volt a művelettel. A jelentésből nem derült ki, hogy mikor hajtották végre a rakétakísérleteket.

A dél-koreai hadsereg kedden közölte, hogy Phenjan három Scud típusú ballisztikus rakétát indított, amelyek 500-600 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak, nem messze Észak-Korea keleti partvidékétől.

A dél-koreai állami tudományos és műszaki egyetem egyik kutatója szerint a rakéták olyan nukleáris fejjel voltak felszerelve, amelyen volt indítószerkezet, de nem volt plutónium vagy uránium. Azt vizsgálhatták, hogy a szerkezet megfelelően robban-e.

Phenjan állítása szerint áprilisban hajtott végre hasonló rakétakísérletet, amikor egy tengeralattjáróról bocsájtott fel rakétát.

Észak-Korea olyan nukleáris robbanófejet akar készíteni, amely elég kicsi ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétára szereljék, és elérjék vele az Egyesült Államok szárazföldi területét.

Dél-koreai védelmi tisztségviselők úgy vélik, hogy északi szomszédjuk egyelőre nem rendelkezik ilyen robbanófejjel. Egyes civil szakértők szerint azonban Phenjannak már van olyan eljárása, amelynek segítségével kisebb hatótávolságú rakétákra felszerelhet nukleáris robbanófejet, és azzal elérheti Dél-Koreát vagy Japánt.








EZT OLVASTA MÁR?

X