Kvótareferendum: a külhoni szavazókat tájékoztatták Kolozsváron


-A A+

Október másodikán szavaznak Magyarországon a menekültek kvóta szerinti szétosztásáról az EU tagállamaiban. A külhoni magyarok szavazási lehetőségeiről Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke tájékoztatott szerdán Kolozsváron.

Magyarországon a héten helyezik el a szavazáshoz szükséges információkat tartalmazó óriásplakátokat, a külhoni magyarokat pedig – a plakátok hiányában – a sajtón keresztül igyekeznek tájékoztatni, mondta Pálffy. A 2013-ban már regisztrált külhoni magyaroknak emlékeztető levelet küldenek a lehetőségről.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta, a levélcsomagokat „nem osztogatják mindenkinek, kivétel nélkül”, ahogyan azt egyes vádakban megfogalmazták, hiszen ezeket csak személyesen lehet majd átvenni. Magyarországi útlevéllel vagy magyarországi lakcímkártyával és fényképes igazolvánnyal kell a szavazópolgárnak igazolnia a kilétét, meghatalmazott személy sem veheti át a levélcsomagot – tette hozzá.

Aki nem a megjelölt címen, hanem másik nagykövetségen vagy konzulátuson, esetleg magyarországi településen venné át a levélcsomagot, vagy postai kézbesítést kérelmez, módosíthatja a regisztrációját a valasztas.hu honlapon vagy postai úton. Ha változás történt valaki személyes adataiban, akkor a fent említett honlapon vagy a külképviseleteken átvehető formanyomtatványokban jeleznie kell. A haláleseteket nem tudják átvezetni, így kérik a választópolgárokat, hogy jelezzék az elhunyt személyeket.

A népszavazáson feltett kérdés a következő: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A választást megelőző 15 napban minden magyar külképviseleten lehet majd szavazni, a választási irodához majd ezt követően szállítják el a leveleket. A választást megelőző szombat éjfélig be kell érkeznie a szavazatot tartalmazó levélnek. A külképviseleten még vasárnap, azaz másodikán is lehet szavazni. Aki még nem regisztrált, a választást megelőző 15 napban kérvényezheti a szavazáshoz való jogát – de ajánlott, hogy ne az utolsó napra hagyják a kérelem benyújtását.

2014-ben 198 ezer levélcsomagot küldtek ki, 158 ezer érkezett vissza, és abból 128 ezer volt érvényes – emlékeztetett Pállfy Ilona. A jelenleg regisztráltak száma 295 ezer, a magyarországi választópolgárok száma 8 millió 250 ezer, fontos tehát, hogy a határon túli magyarok fele érvényes szavazatot adjon le – hangsúlyozta, hiszen összesítve a szavazópolgárok legalább eggyel több mint a felének kell érvényes szavazatot leadnia, hogy figyelembe vehessék a népszavazás eredményét.








EZT OLVASTA MÁR?

X