Republikánus konvenció: Mike Pence elfogadta az alelnökjelöltséget


-A A+

Mike Pence indianai kormányzó szerda este a republikánus konvención elmondott beszédében elfogadta a felkérést, hogy az amerikai elnökjelöltté választott Donald Trump alelnökjelöltje legyen.

A konzervatív, korábban a Tea Párttal rokonszenvező politikus egyúttal felhasználta az alkalmat arra is, hogy bizalmat keltsen Trump iránt a még kétkedő konzervatívokban is.

Az 57 éves Pence kormányzó nehéz pillanatban állt az aréna pódiumára: Ted Cruz texasi szenátor éppen befejezte kipfujozott és lehurrogott beszédét, amelyben nem biztosította nyílt támogatásáról Donald Trumpot, hanem arra biztatta a republikánus választókat, hogy novemberben szavazzanak „a lelkiismeretük szerint”.

Az aréna közönsége morajlott, és amikor Mike Pence a mikrofonhoz lépett, lelkesen ütemes „Mike-ot szeretjük!” felkiáltással köszöntötték őt.

Pence a személyes történetével kezdte beszédét, elmondta, hogy ír bevándorlók gyermeke, szerényen éltek, a házuk végében kukoricaföld húzódott, és a szülei rengeteget dolgoztak. Édesanyja is megjelent a konvención, őt az egybegyűltek felállva és zúgó tapssal köszöntötték.

Donald Trump méltatása

A személyes hangvétel után Pence Donald Trumpot méltatta. „Színes stílusú” és „karizmatikus” embernek írta le Trumpot, aki szerinte „éppen az egyensúlyt kereste” az alelnökjelölt kiválasztásakor.  Félórás beszédében Mike Pence - a választás tétjének fontosságára utalva - erőteljesen bírálta Hillary Clintont, a demokraták várható elnökjelöltjét. Figyelmeztetett arra, hogy ha Clinton lesz az elnök, akkor szerinte a szövetségi legfelsőbb bíróság kinevezendő új bírája liberális lesz, az alkotmány fegyverviselést garantáló második kiegészítése veszélybe kerül, és kitért Clinton vélt külpolitikai tévedéseire is. Megemlítette például a bengázi ügyet, mire a delegátusok kórusban skandálták Clintonról: „zárják be, zárják be!”. (2012-ben a líbiai Bengázi amerikai külképviselete ellen támadást intéztek terroristák, a követség több munkatársa, köztük a nagykövet is meghalt, s az incidensért az akkor külügyminiszter Clintont teszik felelőssé.)

Az alelnökjelölt hangsúlyozta, hogy a republikánus párt készen áll: „Amikor megválasztjuk Donald Trumpot, az Egyesült Államok negyvenötödik elnökét, akkor ismét naggyá tesszük Amerikát” - fogalmazott.

Pence beszédét rendkívül pozitív visszhang fogadta republikánus berkekben. Részben annak köszönhetően is, hogy Ted Cruz szenátor vitatott beszéde után hangzott el. A konvención jelen lévő politikusok - köztük például Chris Christie, New Jersey állam kormányzója - kifejezetten elítélték Cruzt, mert - ahogyan Christie fogalmazott egy televíziós interjúban: - „megszegte ígéretét, becsapta az amerikaiakat, hiszen esküt tettünk rá, hogy támogatjuk a párt elnökjelöltjét”.

Maga Donald Trump - aki az előzetes bejelentésekkel ellentétben szerdán délután a saját repülőgépével visszatért Clevelandbe - szokásához híven Twitter-bejegyzésben közölte véleményét Cruzról. „Oh, Ted Cruzt kipfujozták a pódiumról, nem tartotta tiszteletben az esküjét” - írta, arra utalva, hogy a Republikánus Országos Bizottság még tavaly hozott döntése szerint a párt elnökjelöltjét mindenkinek támogatnia kell. Trump tudatta azt is, hogy órákkal korábban már olvasta a Cruz-beszédet, de hagyta, hogy a szenátor elmondja. „Nem nagy ügy” - tette hozzá a Twitter-bejegyzésben az elnökjelölt.







EZT OLVASTA MÁR?

X