Angela Merkel: Németország nehéz szívvel gyászol


-A A+

Németország nehéz szívvel gyászolja a müncheni lövöldözés áldozatait – mondta Angela Merkel kancellár szombaton Berlinben.

Angela Merkel sajtónyilatkozatában kormánya nevében kifejezte együttérzését a szeretteiket gyászoló embereknek és mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Hangsúlyozta: „az állam és a biztonsági szervek továbbra is mindent megtesznek minden Németországban élő ember szabadságának és biztonságának megóvásáért". A hatóságok mindent elkövetnek a müncheni eset feltárásáért és azért is, hogy kiderítsék, miként radikalizálódott a hétfői würzburgi iszlamista támadás „menekültként érkezett" elkövetője.

Mindkét eset olyan helyen történt, ahol „bármelyikünk lehetett volna", ezért „mindenkit meg tudok érteni", aki ma szorongva közelít nagyobb csoportosulásokhoz és a kérdés jár a fejében, hogy biztonságban van-e – mondta a kancellár.

Ilyen helyzetekben bizakodással tölthet el a biztonsági szervek professzionális munkája és a lakosság segítőkészsége - tette hozzá, kiemelve, hogy Münchenben a rendőrség és a mentők „a legjobb értelemben véve a polgárok segítői és védelmezői" voltak, a müncheniek pedig higgadtan reagáltak és segítettek a rászorulóknak, „megnyitották otthonukat idegenek előtt". Éppen ez a szabadság és a kiállás egymásért adja „Németország legnagyobb erejét" – hangoztatta Angela Merkel.

A külföldről érkezett támogató és részvétnyilvánító üzenetekről szólva hangsúlyozta, hogy „sok barátunk van az erőszak és a terror elleni harcban".

Mint arról hírt adtunk, Münchenben péntek este egy 18 éves iráni-német kettős állampolgár 9 embert agyonlőtt, majd végzett magával. A nyomozás első megállapításai szerint ámokfutó volt, tettének nincsenek politikai vonatkozásai.








EZT OLVASTA MÁR?

X