Javulóban a török-orosz kapcsolat


-A A+

Törökország megerősítette, hogy érdekelt a Török Áramlat gázvezeték megépítésében - közölte Alekszandr Medvegyev, a Gazprom orosz gázipari konszern vezérigazgató-helyettese kedden azt követően, hogy Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter és Nihat Zeybekci török gazdasági miniszter Moszkvában áttekintette a kétoldalú kereskedelmi-gazdasági együttműködés kérdéseit.

Medvegyev elmondta, hogy a Török Áramlat projektről aláírt kormányközi megállapodás pontjait majd az államfői találkozó után egyeztetik. Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 9-én Szentpéterváron találkozik, első alkalommal azóta, hogy tavaly novemberben, az orosz vadászbombázó lelövése után mélypontra jutott a két ország viszonya.

Moszkva gazdasági megtorló intézkedések egész sorát vezette be Ankara ellen, köztük importtilalmat rendelt el Törökországból származó mezőgazdasági termékekre, nyersanyagokra és élelmiszerekre, felfüggesztették legnagyobb befektetési projekteket, így a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu atomerőmű megépítését célzó terveket is.

Oroszország a kapcsolatok normalizálását az incidens miatti hivatalos bocsánatkéréshez és kártérítéshez kötötte. Ennek első részét Erdogan a Putyinhoz intézett júliusi levelében teljesítette, így elindulhatott a viszony normalizálásának folyamata. Kedden egy sor török vezető tárgyalt orosz partnerével Moszkvában, hogy előkészítsék a legfőbb döntéseket meghozó elnökök találkozóját.

Orosz sajtóbeszámolók szerint Zeybekci az Uljukajevvel tartott megbeszélés után úgy fogalmazott, hogy a Török Áramlat és az Akkuyu atomerőmű ügyében megvannak a politikai döntések, a megvalósításukhoz szükséges végső lökést az elnökök találkozóján adják majd meg. Uljukajev arról beszélt, hogy nem várható az élelmiszerembargó gyors feloldása, a török élelmiszerekre vonatkozó importtilalmat nemigen szüntetik meg az elnökök tanácskozásáig.








EZT OLVASTA MÁR?

X