Ferenc pápa: az irgalmasok szíve megnyílik a menekültek előtt


-A A+

Az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat - hangsúlyozta csütörtök délután Ferenc pápa azon a szertartáson, melyet a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) keretében mutatott be.

„Az irgalmasságnak mindig fiatalos az arca" - fordult a katolikus egyházfő az IVT résztvevőihez, majd kifejtette: az irgalmas szív "képes a gyengédségre és az együttérzésre, megosztja kenyerét az éhezővel, nyitott arra, hogy befogadja a menekülteket és a migránsokat".

A pápa arra intette a fiatalokat: imádkozzanak  azért, hogy "az irgalmasság kalandjában" részesülhessenek. Ez a "kaland" a szentatya szerint "a hídépítés, valamint a falbontás kalandja, azaz a kerítés- és szögesdrótbontás kalandja" is egyben. E fiatalok tanulják meg, miként kell "azok szavát  meghallgatni, akiket nem értünk, akik más kultúrákból, nemzetekből jönnek, valamint azokét is, akiktől félünk, mert úgy gondoljuk, hogy bánthatnak bennünket" - hívta fel a pápa a zarándokokat.

A szertartásra a pápa villamossal érkezett mozgássérült fiatalok kíséretében.








EZT OLVASTA MÁR?

X