Ferenc pápa megáldotta az auschwitzi haláltáborok 12 túlélőjét


-A A+

Megáldotta Ferenc pápa pénteken az egykori auschwitzi náci német haláltáborok 12 túlélőjét, akik az Auschwitz I. tábor területén várták őt.

A pápa a volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikéhez odalépett, és rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta mindegyiküket.

A foglyok egyike ezt követően meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte.

A pápa péntek reggel az auschwitzi múzeumban kezdte el lengyelországi zarándoklatának harmadik napját, s a látogatás a pápa kívánságára beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlik.

Ferenc pápa hosszú, csendes imában merült el az egykori auschwitzi náci német haláltáborban, miután a múzeum területére belépett a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül. A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.

Egy júniusi sajtóértekezletén Ferenc pápa elmondta: csendben szeretné tölteni auschwitzi látogatását: "Egyedül, belépni és imádkozni azért, hogy az Úr a sírás kegyelmében részesítsen."

A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként, valamint a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X