Török katonai támaszpontot rohantak meg kurdok


-A A+

Megtámadtak egy katonai támaszpontot Törökországban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorista szervezet fegyveresei szombaton, az összecsapásban a PKK 35 tagja meghalt – közölték katonai illetékesek.

A PKK-s fegyveresek az ország délkeleti részén, Hakkari tartományban támadást intéztek egy katonai bázis ellen, amit a katonák elhárítottak.

Előző nap nyolc katona meghalt Cukurca körzetében egy másik összetűzésben. A hadsereg tájékoztatása szerint a katonák biztonsági ellenőrzést végeztek az Irakkal és Iránnal is határos Hakkari tartománybeli Cukurca mellett egy úton, amikor a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei megtámadták őket.

Törökország és nyugati szövetségesei terrorszervezetnek minősítették a PKK-t, amely 1984-ben kormányellenes felkelést indított, és ebben immár mintegy 40 ezren életüket vesztették. A fegyverek 2013-tól 2015 derekáig hallgattak, ám tavaly júliusban kiújultak a harcok.







EZT OLVASTA MÁR?

X