Benyújtották a Liberman elleni súlyosbított vádiratot


-A A+

Az izraeli államügyész vasárnap reggel adta be a volt külügyminiszter ellen újabb vádakat megfogalmazó dokumentumokat egy jeruzsálemi polgári bírósághoz.

Az eredetinél súlyosabb vádirat szerint Avigdor Liberman miniszterként aktívan közbenjárt Zeév Ben Arije diplomata karrierjének egyengetése ügyében, nevezetesen, hogy minszki szolgálatának lejárta után nevezzék ki lettországi nagykövetnek.

Liberman a Jiszráél Béténu (Izrael az Otthonunk) párt vezetője, a januári választásokon a Likud-Jiszráél Béténu közös választási listáján a második helyen áll Benjámin Netanjahu kormányfő után.lib

Az új vádiratban is csalás és hatalommal való visszaélés szerepel, de ez már aktívabb részvételt tulajdonít Libermannak a diplomata kinevezése ügyében: kifejezetten utasította helyettesét, Dani Ajalont, hogy mozdítsa elő Ben Arije rigai nagyköveti kinevezését az erről döntő bizottságban.

Az eddigi vádirat szerint Liberman csak "passzív" hibát követett el azzal, hogy nem értesítette a diplomata karrierjének alakulásáról döntő grémiumot arról: Ben Arije átadta neki az ellene Fehéroroszországban folyó rendőrségi nyomozás iratait. A Liberman ellen folyó nyomozás bizonyítékokat is tartalmazó titkos iratai azért kerülhettek a nagykövet birtokába, mert az izraeli hatóságok a miniszter fehéroroszországi bankszámláinak ügyében vizsgálódtak.

A vádirat súlyosbítása oly módon befolyásolhatja a bíróság döntését a cselekmény büntetőjogi megítélésében, hogy Libermant a már korábban is várható büntetés mellé egy időre eltilthatják a közügyek gyakorlásától, és ezzel derékba törhetik politikai pályafutását.

Izraeli médiaértesülések szerint Ajalon korábban úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik az eseményekre, a napokban azonban részletes vallomást tett a volt nagykövet megbízatásának körülményeiről. Ennek előzménye, hogy Ajalon meglepetésre nem került fel a Jiszráél Béténunak a januári parlamenti választásokra benyújtott jelöltlistájára, amelyet egy Liberman vezette bizottság állított össze. A perben Ajalon várhatóan Libermann elleni koronatanúként szerepel majd.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X