Kvótareferendum: kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen?


-A A+

Bár a népszavazás zavarja elsősorban Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság (EB) elnökét, nem a népszavazásra gondol, amikor a kötelezettségszegési eljárást szóba hozza, hanem arra a következményre, ami a népszavazás után lehetséges - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, kedd reggel. 

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az EB vezetője az osztrák Kurier című napilapnak nemrég úgy nyilatkozott: veszélyt jelent a jogbiztonságra, ha mostantól a Európai Tanács és az Európai Parlament összes határozatáról népszavazásokat rendeznek.

Tóth Norbert arra a kérdésre, hogy a bizottságnak van-e jogalapja a népszavazás miatt kötelezettségszegési eljárást indítani Magyarország ellen, kifejtette: a népszavazás után a magyar Országgyűlésnek "valamit lépnie kell", vagy módosítja az alaptörvényt, vagy módosít törvényeket, vagy országgyűlési határozatot fogad el vagy ezek kombinációját. Ezek lesznek azok a jogi aktusok, amelyek esetleg összeütközésbe kerülhetnek az Európai Unió alapító szerződéseivel vagy az azokból fakadó kötelezettségekkel, és akkor lehetne elvileg kötelezettségszegési eljárást indítani - jegyezte meg. 

Felhívta a figyelmet: maga Jean-Claude Juncker is arról beszélt az interjúban, hogy "időben még nem lezajlott dolgokról beszélünk". 








EZT OLVASTA MÁR?

X